Új korszakot nyit Tycho

2016.09.20. 12:40, Frontrecorder

tycho.jpg

Új albumának melegít elő egy meleg tónusú, lendületes új szerzeménnyel a San Franciscó-i zenész-producer Tycho, aki egyúttal új területekre merészkedik az eddigi jól behatárolható, élő hangszeres megszólalást elektronikával organikusan ötvöző sajátos instrumentális hangzásvilágától.

A Tycho alias birtokosa, Scott Hansen az eddigi négy albumával a tökéletességig csiszolta saját stílusát, egybegyúrva posztrockos, space-rockos melodikus hangszeres zenét  és ambient-downtempo-IDM-keverék elektronikát, mindezt elvágyódós-nosztalgikus, az elveszett gyerekkor/természet iránt sóvárgó hangulatban. A multiinstrumentalista-producer első jelentős váltása az volt, amikor az egyszemélyes projektet kinyitva 2010-ben kísérőzenészeket vett maga mellé az élő fellépésein, majd a stúdióban is; a 2011-es és a 2014-es albuma ilyen kvázi-zenekari felállásban készült. Az Awake stúdiólemez megjelenése óta viszont nem hallottunk felőle, egészen idén júliusig, amikor megosztott egy új szerzeményt. Az energiától kicsattanó, boldogságtól szárnyaló Divisiont sejtette azt, amit az újabb dal, a most közzétett Epoch igazol: Hansen ismét vált, logikus továbblépésként ki- és túllépve a Tycho kerek hangzásvilágán. Ezt explicite meg is fogalmazza a (címében is a korszakváltásra utaló) dal leírásában, amelyből az is kiderül, hogy az Epoch már a következő albumáról való: "az új album egyszerre indul új útra és fejlődik tovább a Tycho" - írja, hozzátéve, hogy sötétebb témákat és új zenei területeket érint majd az anyag, tartva az előző lemez elevenségét. Az új zenei területeket mindenképpen alátámasztja az Epoch, amely valahol a new age-es diszkó és a balearic house határán repdes (nem, nem mondjuk, hogy chillwave), és viszi a hallgatót is magával.


ez pedig a dszesszes ritmikájú, posztrock felé húzó Division:

Címkék: tycho
https://recorder.blog.hu/2016/09/20/uj_korszakot_nyit_tycho
Új korszakot nyit Tycho
süti beállítások módosítása