18+ Kapcsold le az elméd ezzel a hippi szexvideóval!

2016.08.23. 13:25, Frontrecorder

daddy.jpg

James Franco - amellett, hogy szexszimbólum és Hollywood egyik jelenlegi fenegyereke - igazi 21. századi reneszánsz ember: színész, filmes, író, vizuális művész, újságíró, modell, és persze zenél is, ha épp ahhoz érez indíttatást. Volt iskolatársával közös formációja, a Daddy idén márciusban jelentette meg első albumát, melynek Sword Follower című dalát a semmi máshoz nem hasonlítható Prince Rama remixelte, és hozzá Franco forgatott egy totál hippi meztelenkedős klipet

Akárcsak Shia LaBeouf esetében, James Francóra is igaz, hogy már nem lepődünk meg semmin, annyi a furcsa húzása. Ha csak a zenére szűkítjük: 2011-ben például egy fekete nőimitátor videoművésszel, Kalup Linzy-vel készített egy EP-t, 2012-ben két bizarr klipet rendezett az R.E.M-nek (ebben ráadásul szerepel is), 2013-ban a Spring Breakers (melynek ő játszotta a férfi főszerepét) egyik rap-betétdalában fícsöringelt, na meg Seth Rogennel készítettek egy fergeteges Kanye-paródiát, 2014-ben pedig azzal állt elő, hogy csinál egy Smiths-dalokra épülő albumot, mert nyilván. Ez egészen pontosan a Smiths dalszövegei által ihletett verseit dolgozta át dalokká zenésztársával, a multiinstrumentalista Tim O'Keefe-fel, akivel 2012 óta működik a Daddy nevű együttese. A lemez végül 2016 márciusában jelent meg Let Meg Get What I Want címmel, és a fő kunszt benne az, hogy a Smiths egykori basszusgitárosa, Andy Rourke játszik rajta..A nyitó szám, az I'm A Sword Swallower most kapott egy lebegős-pszichedelikus verziót a Prince Rama duótól, Franco pedig összerántott hozzá egy videót, ami a szándéka szerint az ötvenes évek Hollywoodjának dekadens, orgiasztikus partijait idézi, bár nekünk inkább olyan, mintha a hatvanas vagy hetvenes években egy hippi szexkommunában forgatott elveszett házi videó lenne megdolgozva pszichedelikus effektekkel.


a teljes album:


és a This Charming Man a Daddy sajátos újraértelmezésében:

https://recorder.blog.hu/2016/08/23/18_kapcsold_le_az_elmed_ezzel_a_hippi_szexvideoval
18+ Kapcsold le az elméd ezzel a hippi szexvideóval!
süti beállítások módosítása