Lemeztáska – Szalkai Tibor (USEME)

2016.07.18. 11:00, therecorder

12525113_623071047850426_7673222786574747834_o.jpg

Szalkai Tiborral, az egykori Blind Myself, valamint az Idoru és a 2015-ben alakult USEME gitárosával beszélgettünk kedvenc zenéiről, és arról, hogy milyen hatásokat épített be együttesei dalaiba. A legfrissebb USEME-vel a héten lépnek fel a Barba Negra Trackben.

013.jpgElső zenei emlék

Commodore 64-es (kazis) játékok zenéi, kedvenceim között kiemelném az Inter Karate aláfestő zenéjét, akkor sok éve nagyot csapott egy otthon ülő kissrácnak, aztán a későbbiekben a Super Mario is nagyot jött. Ámbár! Be kell valljam, Szandi Kicsi lány című lemezét nagyon éltem. Kedvencem róla a Bizonyítvány volt. A mellékelt ábra is mutatja, "a fiú a mélyből érkezett"!

Első lemez (kazetta), amit saját pénzből vettél

Vagy RATM, vagy Biohazard első lemeze, ugyanis a gyermeteg hazai popból hamar jött a Depeche Mode, a U2, s az MTV-s sláger rock-metal bandák, Guns, Metallica, stb… Apám parabola antennák installálásából élt, szóval kvázi hamar jöttek be a háztartásunkba a külföldi zenecsatornák, a Super Channel, a Sky, és még olyanok is, ahol hiányos öltözetben egymáson vonaglanak emberek. Osztálytársak sűrűn dekkoltak nálunk a jó öreg Videoton előtt. Miután kikapcsoltad, még egy évig a színes csíkok ott nyomultak a képernyőn, imádtam… vágesz?


biohazard-urban_discipline_1.jpgZene, ami zenélésre inspirált

Talán a Biohazard Urban Discipline című lemeze. Felidegesített, hogy bár imádtam a cuccot, sok mindent máshogy csináltam volna gitárfronton. Aztán jöttek az old school HC bandák (a Total Car nevű rock-metal-HC diszkóban szerzett barátságaim által), melyekkel később ismerkedtem meg, s rá kellett jönnöm, engem átbasztak, hiszen eddig "gumi" HC-t hallgattam. Jó pár évig ilyen stílusban utaztam, ebben az időszakban, ’95-'96 körül alakult meg a méltán híres Other Side névre hallgató technikás old school HC brigádom. Abból a korszakomból hozom a gyűrűs és mutatóujjam stabilitását, amit a mai napig arcátlanul kamatoztatok. Nincs is jobb, mint lefogni egy jó kvintet!

Meghatározó koncertélmény

Az első Biohazard - Dog Eat Dog konci a Pecsában, elég rég… Megláttam Evan narancssárga Bio mezét, és egyből "elsültem" anélkül, hogy egyetlen hangot lejátszottak volna. A koncert után szótlanul pislákoltam ki az éjszakai busz párás ablakán, melyből egy "megvilágosodott" fiatalember tekintett vissza reám.


Az eddigi utolsó meghatározó koncertélmé
ny

USEME, A38, nyilván...


Hatások a Dawncore indul
ásakor

New School hardcore-bandák, például: Turmoil, Snapcase, Earth Crisis, Converge.


Hatások a Newborn indulásakor

Ilyen-olyan HC-bandák és a svéd metál vonal, de volt populárisabb black is. Shai Hulud, Ignite, Sick Of It All, H2O, Madball, At the Gates, In Flames, Cradle Of Filth és hasonló finomságok.

MÉG TÖBB LEMEZTÁSKA ERRE!


Hatások az Idoru indulásakor

Bad Religion, Strung Out, Rise Against.

Friss hatások a USEME-nél

Talán Fall Out Boy, talán BMTH, de a zeneírás nálam belülről jön, kvázi meditatív állapotba kerülök és szépen "lecsatornázom" a témákat. Ez mindig is így volt. Ha megakadnék a folyamatban, akkor még mindig segítségemre lehet a matek és nem mellesleg van egy haverom Érden, Vargha Zolly, aki annyira keni a zeneelméletet és az összhangzattant, hogy még a tanárok sem tudtak neki újat mutatni a Kőbányai Zenesuliban, ezért inkább felmentették… ez a szakmai ambíció remekül gatyába rázza egy VIII. és XIII. kerületi egykori utcasrác ösztönös témáit.

rapulok_rapulok.jpgKedvenc magyar lemez

Rapülők: Rapülők. A mai napig sírva üvöltöm a szövegeket.

Kedvenc magyar dal

Nincs ilyen, de azért mondok mégis: Black-Out: Legyen.

Kedvenc hardcore-lemez

Judge-összes. Mindig könyörögtem a Total Carban a dj-knek, mindegy volt, melyik számot rakta be, a tánctéren nem volt ellenfelem.

Kedvenc metállemez

Architects utolsó három albuma.

green_day_american_idiot_cover.jpgMinden idők legjobb lemeze

Nincs nálam ilyen, de mondok azért kettőt: Depeche Mode ’80-as évek második feléből bármelyik. Óriási fan voltam, az Elektromos Krokodilba jártam kazikat másoltatni, megvolt az összes maxi is meg minden, de mire elég érett lettem volna egy jó kis "Mode" klubhoz, beleszerettem a U2-ba, micsoda pech! Green DayAmerican Idiot.

Lemezgyűjteményed legkülönlegesebb/legértékesebb darabja

Newborn és Dawncore 7 inchek lennének, de természetesen elajándékoztam a saját példányaimat is...

Olyan zene, ami nagyon elüt a stílusodtól, mégis nagyon szereted

AdeleHello.

Bűnös zenei örömöd

Ákos néhány dala.

Dal, amit már nem bírsz meghallgatni

System Of A DownToxicity, Chop Suey, hála a magyar rock dj-knek.

wellhello_apuveddmeg.jpgDal, amit bárcsak te írtál volna

Wellhello: apuveddmeg.

Zene, amitől boldog leszel

Új USEME-dalok. Na persze néhány old style HC video a YouTubeon mosolyra gerjeszt, ha esetleg el lennék kenődve.

Kedvenc heartbreak lemez

Lemez nincs, ellenben a U2 One című száma párszor már a padlóra küldött.

Kedvenc zene szex közben

Cannibal Corpse. Vicceltem. Egyszer próltam régen Newbornra egoizmusból, de többet ártott, mint használt, főleg a hölgynek...

Kedvenc szombat esti bulizene

Will SmithGettin' Jiggy With It, SnowInformer. Bármikor beindulok rájuk, szétrotál a csípőm, füstöl a talpam, másnap izomláz.

ignite_war.jpgKedvenc vasárnap reggeli pihenős zene

Om Mani Padme Hum.


Kedvenc friss, idei lemezek

Ignite: A War Against You. Kicsit többet kellett hallgatni, de meghozta...


Kedvenc tavaszi zene

Isten Háta MögöttTavaszi nemződüh.




a USEME legközelebb e hét pénteken, július 22-én lép fel a Barba Negra Trackben, Facebook-eseményoldal

és az idén megjelent USEME-lemez:

https://recorder.blog.hu/2016/07/18/lemeztaska_szalkai_tibor_useme
Lemeztáska – Szalkai Tibor (USEME)
süti beállítások módosítása