„A szakterületem a kidobott filmzenék” - interjú Hubai Gergellyel

(X) Vajon mit keres egy filmzenében az, aki nem csak a vászon előtt hallgatja, hanem minden nap ezzel foglalkozik? Milyen a jó filmzene a téma oktatója szerint? A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon már hagyományossá vált szimfonikus filmzene koncertet idén az Oscar-díj jegyében tartják, Oscar/Zene címmel. Az július 15-i estről, filmzenékről, szakmáról Hubai Gergely, a koncert rendezője és a Színház és Filmművészeti Egyetem filmzene oktatója mesélt.

- Mi alapján válogatod ki az est programját – azon belül, hogy Oscar díjas művek közül szemezgetsz?

Hubai Gergely: - Elsősorban – ez elég technikai kritérium –, hogy szerezhető-e kotta a zenéhez, másodsorban pedig hogy az adott zene megállja a helyét egy szimfonikus közegben, a színpadon. Az elmúlt pár évben nagyon sok Oscar-jelölt és -díjazott alkotás olyan kísérletezőbb zenék voltak, melyek egyszerűen nem állíthatóak színpadra. Például a Túl a barátságon aláfestése gyakorlatilag egyetlen gitárt használ a zene nagy részében, a Social Network - A közösségi háló pedig indusztriális kísérlet a Nine Inch Nails tagjaitól. Ezek a zenék és kortársaik nagy része sajnos nem működne egy ilyen koncerten, ezért is fókuszálunk egy kicsit jobban a régi klasszikusokra – a legfrissebb zene a programban a 2007-es nyertes, a Vágy és vezeklés, de a meglepetés ráadásban is lesz egy modernebb szám.

- Szerinted milyen a jó filmzene, mitől lesz jó? Te mit keresel egy filmzenében?

Hubai Gergely: - Engem általában olyan filmek mozgatnak meg szakmai szinten, akiknek még véletlenül sincs esélye az Oscar-díjra. Szeretem az egyedi és inventív megoldásokat, illetve azt megnézni, hogy a filmesek hogyan igyekeznek zenével megmenteni, vagy megváltoztatni egy filmet. A szakterületem a kidobott filmzenék, ez a kifejezés olyan filmeket takar, ahol egy zeneszerző munkáját lecserélik egy másik munkájára, általában így próbálják megmenteni a várakozáson alul teljesítő filmeket. A zene természetesen 90 százalékában nem oszt, nem szoroz ezekben az esetekben, de az utolsó stádiumban már csak ezt tudják megváltoztatni, ezért kísérleteznek vele.

- El tud-e rontani, vagy épp javítani egy filmet a zenéje?

Hubai Gergely: - Olyat eddig viszonylag ritkán hallottam, hogy valaki szeret egy filmet, de azt mondja, bárcsak jobb lenne a zene. Nem lehetetlen, de ritkán fordul elő szerintem. A másik véglet azonban sokkal izgalmasabb – igen, olyan gyakran lehet, hogy a zeneszerzők saját művűkkel igyekeznek feljavítani egy filmet, és habár ez szinte lehetetlen küldetés, "legalább" a zene jó lesz. A gyengébb filmek azonban alapvetően érdekesebb filmzenéket szülhetnek, mint a jó filmek - utóbbiaknál általában a biztosra mennek, míg az alacsonyabb kategóriákban találni izgalmas kísérleteket, amelyek a film nélkül is jól működnek. Nem általánosság, de azért számtalan példa akad…

- Miért tartod fontosnak, hogy jobban megismerjük a filmzenéket?

Hubai Gergely: - Mert nem akarom magam egyedül érezni (nevet). Komolyra fordítva a szót, a filmzenékben végtelen potenciál van, és egy igazi határmezsgyén elhelyezkedő műfaj. Van benne a komolyzenéből, van benne a pop zenéből, és az egész a filmvilág határán áll, szóval egy igazán nagy közönséget meg lehet vele szólítani. Gyerekeknek is ideális bevezető a komolyzene világába, hiszen talán jobban kötődnek kedvenc filmjeik dallamaihoz, megnézhetik milyen is az, amikor ez élőben szólal meg, és később akár más műfajok irányába is elkalandozhatnak.

- Szerinted elegendő figyelmet fordít a szakma, a média a filmzenéknek?

Hubai Gergely: - A világ nagy részén kezdik felismerni a fontosságát, és a mainstream médiában is jobban megjelenik. Idén az AFI (American Film Institute – a szerk.) életműdíját John Williams kapta, ő az első zeneszerző, aki elnyerte ezt a rangos, egész életműveket megkoronázó elismerést. Szintén új fejlemény, hogy Jerry Goldsmith zeneszerző 12 évvel a halála után posztumusz csillagot kapott Hollywood Walk of Fame sétányán. Magyarországon is úgy érzem javul a helyzet, habár hazánkban alapból kevesebb figyelmet szentelnek a filmzenének, és amikor középpontba kerül, akkor is a hiánya a lényeg – lásd például a Saul fia zseniális hangsávját, ami többek között épp azzal emelkedett ki ebben a tekintetben, hogy nem volt hagyományos értelemben vett aláfestése. Annak viszont mindenképp örülök, hogy ha máskor nem is, legalább a margitszigeti koncertek kapcsán megnövekszik a médiaérdeklődés, és ha nyaranként csak pár új embert is érünk el, már megérte.

Ha szívesen beülnél a Margitsziget „vetítőtermébe”, és a csillagos ég alatt eltöltenél egy estét a legszebb és legmegindítóbb filmzenékkel, akkor július 15-én vár a Szabadtéri Színpad!

Részletes program, további információk és jegyvásárlás itt!