Magyarradar – Sunrise Circus

Az improvizatív zenét játszó Sunrise Circus az utóbbi években tagcseréken ment keresztül ennek ellenére összehoztak egy remek négyszámos EP-t Trenches címmel, ami nemrég jelent meg. 

Megalakulás éve: 2010.

Tagok: Varga Balázs (gitár), Weninger Sándor (gitár/billentyű), Navarrete Ádám (basszusgitár/vokál), Kungl Mátyás (dob), Berki Dániel (ének).

Stílus: Az eddigi visszajelzések alapján elvileg rockos, punkos, pszichedelikus, grunge-os és metálos zenét játszunk. Persze annak, aki már a bölcsőben ipari szecskavágót hallgatott, vagy járt már Otto Von Schirach bulin, annak ez erősen hippizene lesz.

Hatások: Szecsődi Kari, Led Zeppelin,  At The Drive-In, Edda, korai Napalm Death, Apostol, Kovács Ákos, Mahavishnu Orchestra, Benke Laci bácsi főzőműsorai, Gallows, King Crimson, a Mr. Pickles és a Superjail! című rajzfilmsorozatok. Valamint a kibaszott Motörhead. Legalábbis 1975 óta.

Kiadó: Jelenleg nincs, de aztán ki tudja.

Történet: A Sunrise Circus hat éve létezik, gerincét máig egy székesfehérvári kötődésű zenész baráti társaság adja. A legtöbb volt és jelenlegi tag játszik, illetve játszott más zenekarokban is, így a formáció kezdetben leginkább egy olyan kötetlen próbatermi jam-sessionként működött, ahová a tagok lehozhatták azokat az elképzeléseiket is, amiket más zenekaraikban nem feltétlenül tudtak felhasználni. Az ötletelésekre nagy hatással voltak a hatvanas-hetvenes évek nagy progresszív és pszichedelikus zenekarai, mint például a King Crimson, a Pink Floyd, vagy éppen a Led Zeppelin és ezek újkori követőinek legkülönfélébb műfaji elfajzásokban. Ezért aztán a zenekarra kezdetektől fogva jellemző volt az improvizatív, nyitott, élő előadásmód és a nem szokványos dalszerkezetekben gondolkodtunk. Bár mindig is több energiát fektetettünk a produkcióba, mint egy hobbizenekarba szokás, ennek ellenére a formáció sokáig csak a próbaterem falai közt működött. Az áttörést jelentő, bemutatkozó koncert 2012-ben az R33 Klub első tehetségkutatóján volt. Az elnyert különdíjnak köszönhetően 2013-ban pedig napvilágot látott az első stúdiófelvételünk In Progress címmel. Ezt több budapesti és vidéki fellépés követte és megfordultunk számos nyári fesztiválon is. Mivel a zenekar egyre több energiát igényelt és ezt a tagok közül többen már nem tudták teljes erőbedobással vállalni, így Herold János (iamyank) helyére Kungl Mátyás (ex-Indigó utca) ült a dobok mögé, míg az énekesi poszton Kovács Ferencet (Lions Of Suburbia) Berki Dániel váltotta illetve a nagy tagcserék hevében Weninger Sándor érkezésével a létszám öt főre duzzadt. A jelenlegi felállás szűk egy éve működik, jó pár koncerttel a hátunk mögött. Az első közös produktumuk az új Trenches című kislemez. Nevünk kiválasztásának is története van. Egy este, vagy inkább hajnalban az akkori dobosunkkal közösen hazafelé tartottunk az oktogoni, 40 nm-es haciendánkba. Mivel nem voltunk álmosak, vettünk pár sört még és kiültünk a 4-6-os megállóban elhelyezett rendkívül kényelmetlen kis székekbe. Ahogy telt az idő és fogytak az italok, hirtelen arra eszméltünk fel, hogy erősen hajnalodik és teljesen megváltozott a tér körülöttünk – az első fénnyel megjelentek a munkájukat frissen megkezdő utcaseprők, a kitudja hová siető öltönyös emberekék, a villamosra felszálló anyák iskolatáskás, álmos gyerekekkel. Még láttunk egy-két magassarkús leányzót elkenődött sminkkel, akik előző napról maradhattak ott, mint mi, és pár részeg külföldi turistát, de már megjelentek azok is, akik már az új napjukat kezdték meg. Ráadásul nem egymást váltva, hanem elkeveredve lenyűgöző összevisszaságban. Olyan volt ez egész, mint valami cirkusz, ahol a legkülönbözőbb alakok váltogatják egymást a porondon. A napfelkelte cirkusza, ennyi.

Megjelenések: Demo (2011), In Progress EP (2013), Trenches EP (2016).

Küldetés: Minél több bosszúságot okozni indokolatlan ritmikákkal, követhetetlen számszerkezetekkel elsősorban magunknak, másodsorban a haverjainknak, a haverjaink haverjainak, az ő távoli ismerőseiknek, illetve ha esetleg léteznek olyan földönkívüli intelligens gázok, akik beszivárognának a koncertjeikre, na akkor nekik is. Valamint fellépni a PUA táborban, bármilyen formában, nem is feltétlen zenével. Továbbá az élőzene szerethető részét visszahozni a köztudatba. Anno a Cream volt híres arról, hogy lemezen három perces számokat élőben akár harminc percig játszottak, ha éppen az adott pillanatban a közönség és a saját reakciójuk alapján úgy látták jónak. Ez az improvizatív, az adott hallgatóság befogadóképességét mindvégig szem előtt tartó előadásmód érdekes módon inkább az elektronikus zenére jellemző napjainkban. Sokszor éreztük azt, akár egy aktuális "kedvenc zenekarunk" koncertjén is, hogy a lemezen hallott és ott megörökített hangulatot próbálják reprodukálni. Ez a fajta plasztikus tökéletesség nagyon kevés előadónak sikerül és sajnos mindegyik fényévekkel jobban zenél nálunk. Összefoglalva talán következőket tudnánk mondani, mint küldetés: szeretnénk olyan zenét játszani, ami bármikor képes meglepni. Azt elérni, hogy akkor se érezd magad biztonságban egy koncerten, ha ismered a kislemezt.

Jövőkép: Egyelőre minél több helyen megmutatni a kislemez dalait, a lehető legtöbb változatban. Aztán persze befutni, összeveszni, feloszlani, újra összeállni és mindeközben több albumot kiadni, mint az Iron Maiden. Sőt, mint az Edda. Merjünk nagyot álmodni.

Mellékprojektek: Navi (Ádám) szabadidejében megválik az arcszőrzetétől, pocakos goblin ábrázatot ölt és PUA instruktorként harminc feletti sikeres mérnök-informatikusokat treníroz, hogy miként csajozzanak egy sebtapasz segítségével. Dani nemzetgazdasági miniszterként megázik az esőben. Hangya (Mátyás) a koncerteket és a próbákat leszámítva a Tatooine-on tölti idejét lehibernálva. Soha se tartozzatok egy Hutt-nak! Sanyi főként kutyát sétáltat, vagy zenekari interjú-kérdésekre válaszol. Joe (Balázs) fesztivált szervez, szektát alapít és új gitáreffektekkel borzolja a kedélyeket.

Szexepil: Nem vagyunk Jamesek, nem vagyunk Bondok, nem vagyunk túl nagy számok, de jó a szívünk. Ha lenne szexepilünk, nem kéne zenélnünk.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Maga a kislemez megszületése. Nagyon sok mindenen mentünk keresztül, mire elkészült. Két poszton is változás történt a zenekarban, valamint a saját életünkben is sok akadályon keresztül vezetett az út, mire elértünk Nagymarosra és ezt felvettük. Bár ezt így közösen sosem mondtuk ki, de talán erre is utal a Trenches cím.

íme a Sunrise Circus büszkesége, a Trenches:

a Sunrise Circus Facebook-oldala

A cikk megjelenését a Cseh Tamás Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.