Palya Bea kedvenc női előadói

"Drága zenehallgatók! A válogatásomhoz elöljáróban annyit, hogy igyekeztem minden nőmtől élő felvételt keresni, megfontolt, előre kitervelt szándékkal: én imádom az élő zenét, az éneklés jelenidejűségét, az adott pillanatban létrejövő hangot, és ezt keresem ezeknél az előadóknál, ez az, ami megérint, és ezt (is) meg akarom mutatni nektek. Lehet, hogy némelyik felvétel nem szól olyan jól, mint egy stúdióhangra csinált videoklip, de én most így szeretem. Jó kagylózást!" - írta a lista elé Palya Bea, ők pedig akkor a kedvenc női előadói, egy-egy ugyancsak kedvenc dallal. 


1. Beth Hart: Am I The One (Live at Paradiso)

 

2. Mayra Andrade: Mana (Live at Later... with Jools Holland)

Ezt a Zöld-foki szigetekről való csodás nőt akkor fedeztem fel, amikor Roberto Fonsecával énekeltem, és meg kellett tanulnom Mayrától egy dalt. Ő lesz a Selymeim sorozatom következő vendége, május 26-án énekelek vele a Müpában, nagyon várom. Ezen a felvételen leginkább a szabálytalanságát szeretem, az imprót a végén, ahol szórakozik, kinyílik. Imádom azt, ahogy a szavakat  kiénekli, csinál egy közelséget: olyan, mintha érteném, és olyan, mintha csak hozzám szólna. 

3. Noa: Mishaela

Az izraeli Noa az egyik kedvenc énekesem, őt sokan az Élet szép című film főcímdala miatt ismerhetik. Noa énekesként légies, tűpontos, szárnyal a dallamokban; óriási repülés nekem sok dala, például ez is. A gitárnál itt most nem Gil Dor, az állandó partnere, hanem Pat Metheny... ez is segíti a szárnyalást. Annyit elárulok, hogy valamikor ő is lesz a Selymeim sorozatomban. 

4. Jessie J: We Found Love (Radio 1 Live Lounge)

Egy kis pop, ráadásul kettő az egyben: Rihanna dalát Jessie J énekli - óriási lendület, gyönyörű dallammegoldások, az egész nő egy nagy flow. Elnézegetem és elhallgatom egész nap. Meg meg is tanulok tőle néhány fordulatot. Remélem, Rihanna ezt a dalt is énekli nyáron a Szigeten, én csak azért nem fogok őrjöngeni a nagyszínpad előtt, mert külföldön leszek. Nem baj, kivárom, míg Jessie J is fellép nálunk, és akkor majd őrjöngök arra...

5. Lara Fabian: Bambina

Lara Fabian viszont április végén koncertezett Budapesten, Domsa Mihály négy évet dolgozott rajta (a történet itt olvasható): Döbbenetes nekem, hogy ez a nő élőben is mindig cédéminőségben énekel. Volt egy közös producerünk (Stuart Bruce, az Adieu les complexes című albumomon dolgoztunk együtt), ő vette lemezre a Bambinát Larával, és mesélte, hogy elsőre felénekelte.Hogy lehet így énekelni?! Ebben a dalban azt szeretem, hogy nemcsak a popdíváktól ismert nagyívű dagály megy, hanem közben nagyon finom marad a dolog, érezni, hogy még hatszor ennyi hangja van, mégis finoman adagolja, intim marad az egész. Amúgy is imádom a gitár-ének duókat, de ez top.

6. Aman Aman: Los guisados de la berendjena

Ezen a felvételen Mara Aranda énekel, de amiatt is mutatom meg, mert imádom ezt a dallamvilágot, énekmódot, hangzást. Efrén Lopez neve fémjelzi azt a modális zenei kört, akik szefárd, görög, török zenével foglalkoznak, és csodálatos dallamokat, ritmusokat, hangszereket párosítanak egymással. Az eredmény egy olyan csengő-bongó hangzás, mintha csak Az Ezeregyéjszaka meséiben sétálgatnánk. A dal szövege pedig: receptek a padlizsán elkészítésére. A vino-vino részt - bor-bor - a kislányommal a konyhában hangosan szoktuk énekelni.

7. Selah Sue: Raggamuffin (Live at A38, Budapest)

Egy szál gitáros-énekes és elektronikával megbolondított soulpop-hangzás - a belga Selah-t háromszor láttam élőben, mindig magával ragad. Egyszer egy akkora tömegnek énekelt Párizs belvárosában, hogy nem láttam a széleit, és ez a kis nő mégis megtöltötte élettel, a hangjával, a pozitív kisugárzásával az egész teret. Ez itt egy A38-as felvétel, valahol én is ott tombolok talán.

8. Lizz Wright: Coming Back

Ez a nő nagyon megérint engem. Blues-gospel-soul. És van körülötte valami szomorúságfelhő, ami még közelebb hozza. Ritkán hallok róla, érzésem szerint nagyon kivan (persze fogalmam sincs). Mindig lágy, mindig telt a hangja, mintha épp mély kútból szállna fel - egy fekete, fájdalmas istennő. Ebben a dalban épp hazatalál a saját kis fészkébe, gyönyörű a szöveg is: a gyökerek és önmagam meglelése.

9. You+Me: No Ordinary Love (Live from Santa Monica)

Bírom, hogy a stadionokat megtöltő Pink fogja magát, és egy barátjával ír/előad ilyen dalokat. Két ének, ami nagyon jól szól együtt, gitár, billentyű, semmi több. Kis klubok. Érzelemtől túlcsorduló duettek, szép felrakások. Nem mondom, hogy soha nem hallottam még ilyet, de szépen szól, és nagyon jólesik a jelenség; az őszintesége és az egyszerűsége, az, hogy egy popdíva is csinálhat azt, amit akar, nem foglya a sztárgyár-gépezetnek.

10. Joni Mitchell: Woodstock

Sokszor elmondtam már, hogy Joni Mitchell nagy ikonom nekem: inspiráció, példakép, olyan dalszerző nő, aki sok generációt bebarázdált a dalaival, az őszinteségével, a bátorságával, zenei és szövegírói újításaival. Gondolkodtam, hogy most mit mutassak meg tőle. Ezt a felvételt választottam, ahol a hetvenedik születésnapján az emblematikus Woodstock című dalt énekli sok más fiatal énekessel, olyanokkal is, mint a fentebb említett Lizz Wrigth, vagy az Egyszer című filmmusicalből ismert Glen Hansard, és a tavaly nálunk járt Rufus Wainwright. Jó kis társaság... A felvétel nem szól jó, én mégis mindig besírok rajta. Ott áll Joni középen, mint a jó bor, a korral csak még jobb és teljesebb, és ott állnak a fiatalok körülötte, akik önmagukban mind egy-egy külön zenei univerzum, itt mégis vokáloznak, még a szöveget is eltévesztik, de ez sem zavar. A produkció valahogy mintha a jó dalok születésének himnuszává válna... Hátul imádott dobos-dalszerzőm, Brian Blade, mellette Wayne Shorter fúj... Egy nő, akinek a dalai rengeteg zenésznek jelentenek máig éltető táplálékot.