Albumpremier! Képzelt Város: Köd

2016.05.04. 19:00, Frontrecorder

kepzelt_varos_kod_cover.jpg

Közel három év kihagyás után jelentkezik új albummal a Képzelt Város, a Védtelen című dallal felvezetett Köd a kiváló posztrockzenekar negyedik nagylemeze, amely elsőként itt hallható.

kv2015.jpgA Képzelt Városban a legutóbbi album, a 2014-es Anatolij után lelassult az élet, a zenekar ritkán koncertezett és mindössze egy akusztikus EP-t adott ki, rajta egy új dallal, a tagokat saját projektjeik foglalták le. A kreatív pauza után tavaly nyáron kaptak új lendületet, miután a zenekar gitáros-billentyűse, Miskolczi Márton visszajött Dániából. "Mindenkiben benne volt a lelkesedés, hogy új dalokat kell írni. Voltak ötletek mindenkinél, de kellett valami, ami újra összerántja a zenekart, ezért találtuk ki, hogy szeptemberben egy hosszú hétvégére elvonulunk a hegyek közé" - idézi vissza Győrffy Máté gitáros-basszusgitáros.

"Uppony egy pár száz fős, térerő nélküli falu. Itt tudtunk igazán arra koncentrálni, hogy zeneileg mit szeretnénk, hol tartunk most egymástól függetlenül és egymás mellett. Körvonalazódott a Köd" - teszi hozzá Barta Gyöngyi, a Képzelt Város csellistája.

Kovács Ákos András énekes-gitáros szerint ez az "alkotótábor" a zenekart is újra összehozta. "Az Upponyba való elvonulásnak fontos motivációja volt, hogy a mindennapokban nem igazán tudtunk a közös alkotásra koncentrálni. A heti egy próbával nehéz felvenni egy adott ritmust és következetesen végigvinni egy elképzelést. Ehhez ki kell egy kicsit szakadni, és együtt lenni, beszélgetni, kirándulni. Ráadásul így a mi fejünkben is máshogy ragadnak meg a dolgok, hogy kötődnek hozzá emlékek. Szinte valamennyi témához hozzá tudok rendelni egy-egy ilyen élményt, ami sokkal jobb, mintha a levegőtlen próbateremben született volna meg, és mint kellemes emlék is eltűnne."

Az Upponyi napok feltöltötték a zenekart, de bevallásuk szerint a hétköznapokba visszazökkenés a tél végére ismét felszívta a az energiákat. "Munka után fáradtan nem tud annyira kreatív lenni az ember a próbateremben, de aztán szép lassan minden a helyére került" - mondja erről Máté. "Ha valami újat csinálsz, akkor szükséged van valami határidőre, hogy aztán be is fejezd. Aztán a végén egyszer csak elfogy az idő. Így volt ez az összes lemezünknél eddig és most sem úsztuk meg, hogy ne sűrűsödjön be a vége, de úgy látszik, nem megy másképp. Volt egy időszak, amikor beköltöztünk Marcihoz és feldemóztunk minden számot. Szokás szerintem most is először instrumentálisan készültek el a dalok, a szövegek írása a végére maradt. Március utolsó hétvégéjén vettük fel Horváth Attilával  a lemez hangszeres részét a SuperSize-ban. Az Anatolij óta visszajárunk oda, egyben játszásra nagyon bevált a stúdió.  Az éneket és a csellót viszont Marci vette már fel és a lemezt is ő keverte a most induló stúdiónkban, a Keplerben. Csak a keverés befejezésre és maszterelni mentünk vissza Törökbálintra" - foglalja össze a lemezfelvétel folyamatát a zenekarvezető.  

Az albumhoz különleges, szuminagasi ("lebegő tintaforma", évezredes papírfestési technika) borítógrafika készült, a zenekar két tagjának közreműködésével. "Az albumcím egy megfoghatatlan természeti jelenség, ugyanakkor a zene és a szöveg, amibe ezt belefoglaljuk racionális. A borítóhoz felhasznált szuminagasi képek a ködre reagálnak: minden egyes másodpercben más formát ölt a vízbe cseppenő tinta. Marcival fogtunk annyi tányért, amennyi otthon volt, öntögettünk, kattintottunk, csepegtettünk újra és újra. Ezeket a képeket használva Bihari Eszter tervezte a borítónkat. Ezúton is nagyon köszönjük neki" - mondja Gyöngyi.

A Képzelt Város negyedik albumára tíz dal került, ezekhez a tagok, illetve a zenekarral dolgozó szövegíró fűzött a munkálatokba további betekintést engedő kommentárt: 

Védtelen

Kovács Ákos András: "Ez épül fel talán a legtöbb részből, de semmit nem akartunk kihagyni belőle, így éreztük kereknek. Imádtuk a csordaéneklést a végén."

Hiányzó hős

KÁA: "Kicsit stadionrockosan indul. Azért szeretem, mert három és fél percben nagyjából minden benne van, amit csinálunk."

Közöny

Miskolczi Márton: "Amikor a dal alapjai létrejöttek, kevés esélyt láttam, hogy Képzelt Város-dal lesz belőle; nem gondoltam volna, hogy az elsőre könnyedebbnek tűnő szintitéma átmegy a zenekar 'metálosabb' tagjainak szűrőjén. Végül talán az egyik legsúlyosabb dal lett a lemezen, pont a kontrasztok miatt."

Csend utánam

KÁA: "Szintén egyszerűbb felépítésű, majdhogynem egy témára – nevezzük riffnek – épül az egész. Mindig is szerettem a középtempós dalokat, ez is szinte játszatja magát. A többieknek nagyon tetszett, így aztán lett belőle egy dal. Remélem, a közönségnek is tetszeni fog. Egyébként is jellemző volt most, hogy tudtunk szelektálni, több számot hoztunk össze, mint amennyi a lemezre került."

Délibáb

Farsang Luca (szövegíró): "Éjjeli bolyongás az ismerős, mégis megváltozott helyeken, ahol már elvesznek a tájékozódási pontok. Feloldódnak a kötődések."

Perszepolisz

KÁA: "Nagyon fura, már-már doom-jellegű témával kezdődik, amilyet eddig nem játszottunk, van egy westernes beütése is, aminek rögtön nagyon tetszett a hangulata. Az utána lévő részek teljesen organikusan jöttek, ezért meg is hagytuk az első ötletet szerkezetként. Arra emlékszem, hogy hajnalban csináltuk, így féltem, hogy reggel már nem fog annyira tetszeni, de végül működött akkor is."

Kazinczy

Győrffy Máté: "Az upponyi elvonulás számomra egyik meghatározó pillanata ennek a számnak a születése, Ákos mutatta a gitártémát, amiből lehetett volna csinálni egy lendületes rockszámot, de Marcival elkezdtük rá játszani ezt a nagyon visszafogott dolgot. Egyértelmű volt az egész, fél óra alatt kész lett a szám."

Ellenfényben

GYM: "Ez egy másik upponyi emlék. Este a többiekkel  elmentünk sétálni az erdőbe, de Dani (Gál Dániel dobos - a szerk.) ott maradt a házban és akkor találta ki ezt a szintiharmóniát. Amikor megérkeztünk, akkor is ezt játszotta, először azt hiszem, én ültem le basszusgitározni alá, aztán szép lassan mindenki becsatlakozott."

Vihar

Kocsis Szilveszter (basszusgitáros): "Egy alkalom, egy pillanat az ember életében, amikor az események olyan fordulatot vesznek, amiről tudja, hogy nem lenne szabad belemennie, mert az csak bánatot szül. A pillanatnyi nyereség viszont óriásinak tűnik. A vészjelzés folyamatos, a döntés kétséges. Ez a szám az egyik első terméke az upponyi kirándulásnak. Koncepciódalként készült, vagyis először megfogalmaztuk, hogy miről szeretnénk megírni a számot és utána találtunk ki hosszá minden egyebet. Nem egy bevett módszer."

Köd

GYM: "A basszustéma adja az egész szám alapját, eredetileg gitáron találtam ki, de így teljesen más irányba sikerült elvinnem a számot. Közel kész dalt vittem próbára, amit részekre szedtünk, de végül mégis az eredeti formában sikerült újra összerakni. Sokáig benne volt, hogy instrumentális marad a szám, de végül Gyöngyi hozott rá egy szöveget."

A Képzelt Város élőben május 11-én az A38-on mutatja be friss albumát (Facebook-esemény), a Köd című, MamaZone Records gondozásában ma megjelenő lemez alább végighallgatható: 


zenekarfotó: Horváth Bernadett

https://recorder.blog.hu/2016/05/04/albumpremier_kepzelt_varos_kod
Albumpremier! Képzelt Város: Köd
süti beállítások módosítása