Tíz rave-klasszikus, amit ismerned kell DJ Flatline szerint

2016.04.23. 19:33, Frontrecorder

charly.jpg

A Scooter április 30-i koncertjének apropóján írtunk már a német zenekar gyökereit jelentő happy hardcore irányzatról, de vegyük elő azt a zenei mozgalmat is, ahonnan kinőtték magukat - ez pedig a kilencvenes évek európai rave-hulláma, amely épp húsz évvel ezelőtt tetőzött. A korszakból a Scooter hivatalos magyarországi fan clubjábak vezetője, DJ Flatline válogatta össze a tíz szerinte legemblematikusabb rave-slágert.

"Annak, aki annak idején aktívan részt vett az európai rave-kultúra mindennapjaiban, szinte lehetetlenség tíz olyan dalt összeválogatni, ami a leginkább tükrözik azt a szellemet, életérzést, melyet a rave-korszak képviselt. Ehelyett inkább megpróbáltam tíz olyan ikonikus számot kiválasztani, melyek a rave hangzásbeli sokszínűségét mutatják be, az underground illegálpartikon pörgő hangzásoktól egészen a televíziós mainstream slágerekig" - mondja a Neorave brigádot is erősító DJ Flatline. Alább tehát az ő rave-klasszikus toplistája.

Westbam: Celebration Generation

1994-ben a német Low Spirit kiadó számított a rave egyik legnagyobb európai zászlóshajójának, a lemezcég egyik alapítója, Westbam által jegyzett Celebration Generation pedig az év egyik legnagyobb európai rave-himnuszának. Aztán halhatatlannak bizonyult, ma sincs olyan rave buli, ahol ne csendülne fel a jól ismert csilingelés akár eredeti, akár valamilyen remix formájában.




Marusha: Raveland

A “rave királynőjének” kikiáltott Marusha a 90-es évek rave-színterének talán legismertebb női előadója, a Raveland pedig igazi himnusz: szállós dallamok, női vokálok, amen break - mindez borzasztó pörgős alapokra helyezve.




Dune: Hardcore Vibes

A világ igazából 1995-ben kezdte felfedezni a rave-ben rejlő lehetőségeket, ebben az évben rengeteg új formáció született, amelyek egy csapásra berobbantak a köztudatba. Az egyik ilyen népszerű projekt a német Dune volt, ők a Hardcore Vibes-zal örökre beírták magukat a happy hardcore történetébe. A dalt azóta is évről évre feldolgozzák, bootlegek és remixek százai készültek belőle az elmúlt huszonegy évben.




Scooter: Hyper Hyper

Az előzőleg The Loop! néven tevékenykedő remixcsapatot szintén a rave tette naggyá, amikor 1994-ben Scooter néven kezdtek el saját zenéket írni. H.P. Baxxter együttese azóta is a világ legsikeresebb elektronikus zenei élő formációja, az ...And The Beat Goes On! című '95-ös első albumuk pedig szintén egyike a halhatatlan rave-lemezeknek. A címével szállóigét teremtő Hyper Hyper érdekessége, hogy a korai house-ban szokásos "respect trackek" mintájára névsorolvasással.tiszteleg az akkori európai rave-színtér meghatározó előadói előtt. 




Charly Lownoise & Mental Theo: Wonderfull Days

1994-ben Hollandia sem maradt ki a buliból és több, azelőtt hardcore technóban tevékenykedő előadó is felugrott a happy rave-vonatra (pl. Paul Elstak vagy a Technoheaddel az Amszterdamban élő brit házaspár, Lee Newman és Michael Wells). Az ekkor készült dalok közül a leghepibb vitathatatlanul Charly Lownoise és Mental Theo szerzeménye, melyet szintén a mai napig elővesznek a remixerek és csaknem minden rave partiban találkozhatunk vele.




RMB: Spring

A Rolf Maier Bode és Farid Gharadjedaghi által alkotott német-iráni RMB egyértelműen a legeklektikusabb rave-projekt volt: nem készült két egyforma hangulatú számuk, minden esetben igyekeztek szakítani a “hagyományos” hangzással, és valami különlegeset alkotni. Ez sikerült is, az RMB-dalok amellett, hogy változatosan egyediek, azonnal felismerhetőek. A legnagyobb slágerük kétségtelenül a '96-os Spring, egy igazi tavaszi tombolós rave-himnusz.




Blümchen: Boomerang

Boom-boom-boom – és csak dübörgött tovább a rave Németországban, 1996-ra már egy teljes üzletág épült a rave és happy hardcore zenékre. Az akkor 16 éves Jasmin Wagner és egy bizonyos Paralyzer nevű producer találkozásából jött létre a Blümchen nevű projekt, amely Európa minden országában meghódította a televíziós slágerlistákat, annak köszönhetően, hogy a vidám, ugrabugrálós, felszabadult érzésekkel teli dalaik sokkal inkább húztak a populáris hangzás irányába, mint az underground felé.




Altern-8: Activ8

A rave-mozgalom persze nem 1994-ben indult, három évvel korábban Angliában már megmozdult valami. A szigetország partiarcai számára az egyik első rave-sláger az Activ8 volt Altern8 duótól, amelynek egyébként az egész működése csak egy nagy hecc volt. A briteknél nem volt akkora divat a gyors happy hardcore, mint Németországban, ott sokkal inkább a lassú breakbeates vonalat pörgették. Törtütemek, hoover porszívó-szintihang, zongora – és kész is a buli!




Praga Khan: Injected With A Poison

Ugyancsak 1991-ben jött ki a belga Praga Khan Injected With A Poison című slágere, mely szintén a törtütemes vonalat lovagolta meg, de egy éneklős diszkósláger formájában, na meg erőteljesen hajaz a Prodigy-re. Ezt a dalt is számtalan bootlegben és remixben elővették már.




The Prodigy: Charly

Ha pedig szóba került a Prodigy, nem lehet kihagyni az angol fenegyerekek munkásságát sem. A zenekar agya, Liam Howlett mindig is beintett a kliséknek és a bevett módszereknek: míg a rave-mozgalom a gyorsabb zúzdát preferálta, ő a Prodigy-vel inkább a lassabb, de sokkal keményebb zenék felé mozdult, ráadásul mindenkinél durvább módon használta a sampling adta lehetőségeket. Ironikus módon a '91-es Charly a megjelenése után nem sokkal akkora mainstream siker lett, hogy 1992-ben a Mixmag tánczenei magazin a Prodigy-t kikiáltotta a “rave gyilkosainak”, amiért kihúzták a stílust az undergroundból. A Prodigy-t ez nem igazán érdekelte, sikert sikerre halmozott és halmoz a mai napig - a Mixmag szerkesztői tíz évvel később, 2002-ben bocsánatot is kértek a megjegyzésért.

 

DJ Flatline valószínűleg ezeket a számokat is előveszi április 30-án este a Müsziben, a Total Rush elnevezésű rave/happy hardcore partin, a Scooter-koncert nem hivatalos afterján (Facebook-esemény). 

https://recorder.blog.hu/2016/04/23/tiz_rave-klasszikus_amit_ismerned_kell_dj_flatline_szerint
Tíz rave-klasszikus, amit ismerned kell DJ Flatline szerint
süti beállítások módosítása