Albumpremier! mïus: EIGENGRAU

2016.04.01. 11:00, rerecorder

dph_1499-1500-1501_web.jpg

mïus 2011-2015-ig Álmos Gergely és Horányi Júlia duójaként működött és adott ki két stúdiólemezt (Behind The Line - 2013, Tessellation - 2014), a korszakzáró Tomorrow című tavalyi klipes dal után azonban már csak egyedül Álmos viszi a projektet és adja most ki az év elején beharangozott harmadik nagylemezt, az EIGENGRAU-t, amelyet a berlini Sonar Kollektív lemezkiadó jelentet meg és amelyen az eddigi megszokott popos vonalat hátrahagyva súlyosabb megoldások felé fordul sok énekes közreműködővel.

A civilben építészként és hollywoodi filmekben díszlettervezőként dolgozó Álmos Gergelyben korábbi társa, Horányi Júlia tavaly tavalyi kilépése után kezdett formát önteni egy új, teljesen más stílusokat körbejáró lemez ötlete. Az EIGENGRAU (a kifejezés a sajátszürkét vagy sajátfényt jelent, az a szín, amit az emberi szem teljes sötétségben lát) egy egyéves munkafolyamat eredménye, a lemez alapötletei a Mentőexpedíció (Martian) című Ridley Scott-film rajzasztala felett születtek meg, és amiket Gergő előbb házi stúdiójában bontott ki, majd hosszas keresgélés után különböző énekesnőkkel vett fel. Az album a végső hangzását a berlini Calyx Mastering segítségével nyerte el (ő Moderat-, Todd Terje-, Atoms for Peace-, Caribou-, Four Tet-kiadványok keveréséért is felelős). Az eredetileg instrumentálisnak szánt és részben férfihangokra írt lemezanyag időközben teljesen átalakult, hiszen végül négy énekesnő is közreműködik a dalokban, a magyar Hegyi Dóri és Jónás Vera mellett az amerikai Laura Hahn és a lengyel Kasia Kowalczyk (Coals).

Az új anyagról természetesen megkérdeztük Álmos Gergelyt is, aki alább dalról-dalra is kommentálja a szerzeményeket, sőt a közreműködő énekesnők is mesélnek a közös munkától, de mindezek előtt indítsuk el az EIGENGRAU című friss és változatos nagylemezt (ami természetesen Spotifyon és Deezeren is hallgatható és a digitális zeneáruházakban is megvásárolható): 




„Az alkotói folyamatokat tekintve annyiban lett más a mïus, hogy talán jobban el tudtam magam engedni az ötletek terén, és sokkal ösztönösebb dolgok születtek. Ugyanis teljesen más, mikor nincs állandó társként jelen egy olyan karakteres hang, mint a Julié. Sok szempontból nehezebb volt az új helyzet, de hamarosan előjött egy sokkal nagyobb fokú szabadság. A másik nagy változás, hogy mivel inkább introvertáltabb alkotó vagyok, mint színpadi jelenség, mégis új arcot kellett adni a mïusnak, és elő kellett jönnöm a háttérből. Ez még mindig kicsit furcsa, de kezdem megszokni”
– mesél a duóból szólóprojektté válás folyamatáról Gergő, akit a dalok keletkezéséről is megkérdeztünk. „A teljes lemez anyaga friss. Egy ilyen átalakulásnál ez elengedhetetlen, hogy tiszta fejjel álljon az ember hozzá, szinte újrakezdjen mindent. A dalok a saját házi stúdiómban születtek a zongorámon, nagy részük éjszaka és hajnalban, mikor épp nem a Martian című filmben dolgoztam. Mondják is sokan, hogy a lemez űrutazós érzete innen jöhet. Nappal sci-fi díszleteket rajzoltam, este pedig lepihenhettem a hangszer mellett. Majd mikor a filmes őrület véget ért, felvettem a kapcsolatot az énekesekkel és zenésztársakkal, és egybegyúrtam az ötleteket dalokká. A mostani munkamódszeremnél talán a legfontosabb, hogy nagyon sok akusztikus zajjal és elemmel dolgoztam. Tele van a lemez talált hangokkal, amiket figyelmesen hallgatva itt-ott fel lehet fedezni. Valamint most jobban bevontam a végső stúdiózás előtt Mezey Tamást és Gulyás Kristófot. Tomával már évezredek óta zenélünk együtt, Kristóffal először, és nagyon betalált a dobjátéka. Egyikőjüket se fogom soha elengedni, az tuti. A dalokat aztán szokásunkhoz híven a Black Hole Soundban vettük fel, majd a berlini Calyx masteringnél váltak teljessé.”

dph_1460-5_web.jpgKihagyhatatlan kérdés, hogy hogyan ment a munka ennyi közreműködő énekessel: „egy prekoncepcióm volt a lemezzel kapcsolatban, mégpedig, hogy egy magasabb hangfekvésű férfi énekest szeretnék rajta. Nos, ebből lett négy női. (nevet) Ami a legfontosabb volt a választásnál, hogy csak hiteles, karakteres személyiségekkel szeretnék dolgozni. Vera munkásságát a kezdetektől figyeltem, ő nem volt kérdéses. Vera egy az egyben a Z-E-N-E. Dóri hangjában találtam meg azt a lágyságot és érzelmességet, ami nélkül a vele felvett két szám sose lehetett volna tökéletes számomra. Kasiára a Balcony Tv-n keresztül figyeltem fel, ugye én is felléptem már a csatornánál. Ő a hangját olyan könnyedséggel használja, mint egy hangszer, és pont ilyet kerestem a Strobe And Noise techno alapjaihoz, vagy a Seven o Eight-hez. Amúgy hihetetlen hogy mennyi mindent lehetne tanulnunk a lengyel könnyűzenei élettől. Ez a lány a KEXP felvételéről jött stúdiózni Budapestre, és olyan alázattal jelent meg, amit nehéz szavakba önteni. Laura egy Venice Beach-i, kaliforniai énekes/dalszerző, őt Soundcloudon fedeztem fel, mindig is érdekelt, hogy működhet-e interneten az alkotás. Hát működött!”

A berlini Sonar Kollekív lemezkiadónál nemzetközi a mezőny, Álmosnak fontos célja volt, hogy egy ilyen kaliberű cégnél jöhessen ki az album „Az volt a legfontosabb célom, hogy nemzetközi szintű kiadónál jelenjen meg az anyag. Három kiadó volt versenyben a végén, egy elég nagy nevekkel dolgozó kiadó New Yorkból, és két berlini. Végül több szempontot figyelembe véve a Sonar Kollektiv lett a befutó.

Hogy mit tud majd adni egy ilyen megjelenés, azt nagyon nehéz előre megmondani, mert a java most fog jönni. Amit már biztos adott, az egyrészt a profi közeg, amire mindig is vágytam. Nem szeretem az ilyen párhuzamokat, de itthon sajnos mindig megkaptam, hogy „szálljak le a földre, túl komolyan veszem a minőséget.” Szerencsére itt megértő fülekre találtam. Valamint velük így sikerült a mïust a nemzetközi underground perifériájára feltenni. Azt gondolom, nem ez a lemez hozza meg az átütést, hanem talán a következő. És talán a legfontosabb, hogy egy ilyen független kiadó nem a sikert hajhássza, hanem egyszerűen szeretnek ütős, jó lemezeket kiadni. De sikerek már most születtek a két single-lel: ott a Noisey-s megjelenés, a Bandcamp szerkesztői toplistára válogattak, külföldön több nagyobb rádió is játssza a dalokat rotációban, a berlini club charton huszonikszedik helyen tanyázok, és hát a cd-m ott lesz a világ több lemezboltjában is, többek közt a londoni Rough Trade-ben is. Azért az elég jó érzés.”

Gergő beszélt rövidtávú terveiről is: „jelenleg a kiadóval keressük a megfelelő booking managmentet nemzetközileg. Áprilisban lesz egy klubkoncert az A38-on a Volkova Sistersszel és 12z-vel. Itt meg lehet nézni a nagyon menő vizuálunkat, amit Attaray Visual készített. Aztán most körvonalazódik egy kisebb lengyel turné. Jön egy videóklip Varsics-Szőke párostól, egy Strobe And Noise remix single-lel. Készülnek saját remixek. Valamint ősszel csak ki kéne adni egy EP-t, ami már szintén formálódik.” A hosszabb távú tervek között pedig a nemzetközi turné szerepel az első helyen: „igazából már most elégedett vagyok, szeretek a jelenben lenni. Persze nyilván nagyon jó, ha minél több ember megismeri és szereti majd a mïus zenéjét. Egy nemzetközi turné, az a következő dolog, amire vágyunk mindannyian a zenekarnál.”


A közreműködő énekesek is meséltek a közös munkáról: 

Laura Hahn: „It was great working with mïus! Something about working with international artists is so magical, regardless of if all communication is through the internet. It’s so beautiful when music can connect people so far away to each other. (Remek volt együttműködni mïus-szal! Van valami mágikus abban, amikor egy produkció nemzetközi, annak ellenére is, hogy minden kommunikáció az interneten zajlik. Csodálatos, amikor a zene összekapcsol két, egymástól ennyire távol élő személyt.)”

Kasia Kowalczyk: It was really great experience. We have never met before and we made this song so fast. The base of the song was already done when I arrived to Budapest for the recordings, and our work in the studio lasted only two hours. I’m really glad with the result. This song seems to be complete and it’s equipped with different kind of sounds and vocals, it’s something like temporary mood swings in techno club. (Fantasztikus élmény volt. Korábban soha nem találkoztunk és mégis nagyon gyorsan megszületett a közös dalunk. A felvétel alapja már készen volt, amikor megérkeztem Budapestre és mindössze két óra alatt végeztünk is a stúdiómunkával. Nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel. Nagyon összetett dal született, sokrétű megszólalással és vokálokkal, olyasmi mintha egy techno club pillanatnyi hangulatváltásait mutatná meg.)”

Hegyi Dóri: „Imádtam Gerivel dolgozni, mert nagyon nagy teret hagyott nekem és nem igazán voltak megkötései. A stúdiózás is kellemes élmény volt, mert megértettük, hogy mit szeretne a másik és ehhez mérten próbáltuk feszegetni egymás határait. Jól működik köztünk az alkotói kémia. (mosolyog) Mindkét dallal meg vagyok elégedve.”

Jónás Vera: „Nagyon jól esik, amikor más jellegű zenei projektekbe hívnak kollaborálni. Frissít és inspirál, a mïus különösen. Gergő nagyon rendszerezett alkotó, pontosan tudja, mit akar, de közben nyitott az ötleteimre, imádtam vele dolgozni. Szerintem egy igényes, letisztult anyag készült, amire nagyon büszke vagyok.”


Az EIGENGRAU című album dalaihoz fűzött kommentárok a szerzőtől, Álmos Gergelytől:

eigengrau_borito_web.jpg1. Eyes Shut: Most akkor csukd be a szemed!

2. Broken Words: Made by the internet. A számot Vári Gabi gitárjátéka teszi teljessé.

3. Delusional: Hopp, a háttérben ott vannak nagyi befőttes üvegei.

4. Haumea: Space-roadmovie soundtrack. A Haumea a Kuiper-övben keringő törpebolygó. Két holdja: Hi'iaka és Namaka, Haumea hawaii termékenységistennő lányai.

5. Strobe And Noise: A munkacíme “the whale” volt, az akusztikus gitáromból kicsikart kezdőhang miatt.

6. Weirdo: Ezt élőben mindenképp hallgassátok meg!

7. Seven o Eight: 7:08 am. Ebben Kasia hangja fedezhető fel a háttérben.

8. The Hunting: Dórival ezen agyaltunk a legtöbbet, és milyen jól tettük, mert itt ő is kicsit kimozdult a komfortzónájából.

9. Before The Rain: Milcho Manchevski, 1994.

10. RRR: Annyira überjó lett a szöveg, hogy az új Jónás Vera-lemezre is került belőle, ami nem mellesleg atombrutál jó lemez lesz! Csekk!

11. Kobian: Az első robot, ami érzelmek kifejezésére képes.

Élőben a teljes zenekarrá bővülő mïus-sal Jónás Vera, Hegyi Dóri és Kasia Kowalczyk is fellép - legközelebb a Volkova Sisters-szel az A38-on egy dupla lemezbemutatón április 14-én, Facebook-eseményoldal


a Hegyi Dórival közös Delusional klipje: 


ez pedig a Laura Hahn énekével rögzített Broken Words vizuális körítése: 


mius-fotók: 
Fekete Csaba
lemezborító: artwork: Ágnes Kántor, typography: Veronika Juhász
mïus hivatalos oldal
mïus-Facebook

https://recorder.blog.hu/2016/04/01/albumpremier_m_us_eigengrau
Albumpremier! mïus: EIGENGRAU
süti beállítások módosítása