A Vampire Weekend zenekart legtöbben Ezra Koenig énekes-gitárossal azonosítják, de Rostam Batmanglij gitáros-billentyűs-producernek legalább akkora szerepe volt az együttes sikereiben, mint a frontembernek. Batmanglij pedig most kijelentette, elhagyja a sikerzenekart.
A Vampire Weekend 2007-es berobbanása utáni szintlépése óta, amely valahová a legutóbbi két lemezük megjelenése közé tehető (2010 - Contra, 2013 - Modern Vampires Of The City), nem csak Ezra Koenig énekes személyi kultusza indult be Twitterének, interjúinak, írásainak köszönhetően, hiszen amikor világossá vált, hogy a legtöbb zenei ötlet Rostam Batmanglij multiinstrumentalistától jön, igen keresett producerré vált ő is. Dolgozott Charli XCX-szel, Jenny Lewisszal, a Wavvesszel, a Cloud Nothingsszal, valamint a mainstream popban is kipróbálta magát Carly Rae Jepsennel. Nemrég ráadásul kiadta első szólódalát is, amely ötvözte a legutóbbi Vampire Weekend-albumon hallott nagyvárosi melankóliát az experimentális elektronikus zenével, sejthető volt tehát, hogy Batmanglij kicsit máshol jár, mint zenekarának többi tagja.
IGENCSAK BÍRTUK A VAMPIRE WEEKEND LEGUTÓBBI LEMEZÉT, ITT VAN RÓLA A KRITIKÁNK.
Nem is annyira meglepő hát a hír, hogy otthagyja a Vampire Weekendet, azt azonban jó hallani, hogy mindkét oldalról megerősítésre került: a jövőben is együtt fognak dolgozni, csak éppen nem egy zenekarban. Batmanglij legfőbb indokként azt hozza fel távozásával kapcsolatban, hogy a "produceri és dalszerzői identitásának meg kell állnia a saját lábán", ennek ellenére nem tart távolságot az emberek és maga közt, szívesen kollaborál akár korábbi zenésztársaival, akár új előadókkal. Ezra Koenig nagyjából ugyanígy megnyugtatta a rajongókat az Instagramra kitett közleményében, állítása szerint a negyedik VW-album már elég jó állapotban van, munkacíme pedig Mitsubishi Macchiato. Alább mutatjuk Rostam Batmanglij szólódalát, valamint egy rövid Vampire Weekend-válogatást is.
Rostam Batmanglij nemrég kiadott első dala:
és a Vampire Weekend: