Premier! Amoeba x Call Me Unique: Thank You (Slow Remix)

2016.01.26. 15:30, Frontrecorder

amoebathankyou.jpg

A sokat próbált Amoeba zenekar és a jelenleg Budapesten élő fiatal angol énekesnő, Call Me Unique hamarosan közös EP-t jelentetnek meg, melyet egy háromrészes video teaserrel harangoztak be. De a Thank You című dal hangsávjaiból nem csak három rövid klip, hanem három teljes hosszúságú remix is készült, ezek közül debütál itt az instrumentális/absztrakt hiphop beatmaker Slow továbbgondolása.

Az Amoeba tavalyi bemutatkozó albumán (Keep The Funk Alive) dolgozott együtt a birminghami születésű virgonc soul-dzsessz énekesnővel (a Supreme című dalban) és annyira élvezték a közös munkát, hogy úgy gondolták, ennél nagyobb keretet adnak a kollaborációnak, ráadásul Call Me Unique már régóta keresett egy zenekart, amellyel közösen tudna dolgozni és hangzásban passzol a stílusához, így született meg a This Way Up EP. Erről a Thank You volt az egyik legelső szám, ami elnyerte a végleges formáját, a zenekar elmondása szerint alig kellett valamit finomítani rajta, körülbelül a harmadik verzióra azt tudták mondani, hogy igen, ez az!

A dal háromfelé osztott sávjaiból kiindulva A i w a, Monkeyneck és Slow építették fel a maguk verzióját. Utóbbi a basszus-, billentyűs-, gitár- és csörgősávból dolgozott, a  tavaly többek közt egy fullos beat-tape-jellegű albummal előrukkoló producer így kommentálja az alapanyagot: "A sávok elég fankik! Jó kis groove-os! Vannak benne tőlem nem megszokott hangzások, de alapjában véve a billentyű sound fogott meg. Mély és egyszerű, de azért a izgalmasan épül fel! Valamint a Shaker még egy kihívás!"  A végeredményről pedig így vélekedik az Amoeba: "Slow szétkapta a sávokat rendesen és teljesen újraértelmezte a dalt! Kapott egy neosoulos hiphop-hangzást, nagyon imádjuk a végeredményt, köszönjük Zsigri Bé!"

Íme tehát az Amoeba és Call Me Unique Thank You című dalának sávjaiból kiinduló Slow-remix: 

 

Az EP anyagát január 28-án mutatja be élőben az A38-on az Amoeba és Call Me Unique, Facebook esemény.

https://recorder.blog.hu/2016/01/26/premier_amoeba_x_call_me_unique_thank_you_slow_remix
Premier! Amoeba x Call Me Unique: Thank You (Slow Remix)
süti beállítások módosítása