Albumpremier! Slow: State Of High

2015.05.03. 10:00, rerecorder

slow_state.jpg

Slow, azaz Zsigri Bé a hazai instrumentális hiphop/absztrakt hiphop színtér egyik legfontosabb alakja, beatmakere, akinek 2015 már eddigi is a talán legsűrűbb éve volt, ráadásul még meg is jelenik most harmadik saját - Slow-ként jegyzett - nagylemeze, a State Of High. Premier!

slow.jpgSlow egy Györemix! által felügyelt 2007-es válogatáslemezen (Grab The Mic!) tette le először alapjait, majd első saját nagylemeze 2008-ban jelent meg (Morphology). Ezt követte 2013-ban a One.Zero és közben és azóta is számos - akár minialbum hosszúságú - EP (Spaceology - 2013, Beatology - 2014, Honey - 2014, Breathology - 2014), közreműködés mix- és válogatásalbumokon (Underhundredcuts, Freaky House), na meg persze rengeteg, másoknak készített zene (S.É.F., Akkezdet Phiai, Norba, Bankos stb.), arról nem is szólva, hogy tagja a SoulClap Budapestnek, ennek az organikusabb, soulosabb, jazzesebb formációnak is. (A zenék Slow Bandcampjén és SoundCloudján hallgatók).

slow_polo.jpgIdén aztán Slow már kiadott egy mixlemezt 2000 és 2013 között készült kiadott és kiadatlan instrumentális felvételeiből (ez a Cycle Me Home prezentálásában érkezett Budapest - Imaginary Nightride Sessions, a sorozat 19. darabja, ami vinylen is megjelent), valamint egy másik hazai beatmakerrel, FLHT-vel közösen egy Steps In The Concrete Jungle című kollaboratív albumot is. És máris itt a harmadik idei kiadványa, a Slow-ként jegyzett harmadik nagylemez, a State Of High, ami a szegedi Sun Side Records gondozásában kazettán is megjelenik, merthogy ez egy klasszikus beat-tape, de innentől át is adjuk a szót az alkotónak: „a Sun Side Records, egy szegedi kiadó gondozásában lát napvilágot a soron következő hetedik lemezem, State Of High címmel. Suhov aka Filus Norbert barátom volt aki első körben motivált a kooperáció miatt. Személy szerint erős a zenei kapcsolatom a kiadóval, szeretek a Bandcampjükön/SoundCloudjukon bóklászni és random bele-bele játszani az albumokba. A zenei koncepció számomra ennél az albumnál volt a legizgalmasabb és a legélvezetesebb, mivel ez inkább egy beat-tape. Ezt a beat-tape jelleget szerettem volna már egy előző megjelenésemnél kultiválni, de valahogy mindig úgy alakultak a dolgok, hogy ettől kicsit elmásztam és más lett a végeredmény. De most! Ez az album kazin és digitálisan jelenik meg, úgyhogy az alapvető vágyam teljesül. Ráadásul pólókat is nyomtam hozzá, tehát egy kis merch is van.”


és akkor a State Of High album/beat-tape teljes egészében: 


ez pedig a lemez felvezetője: 


Slow Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2015/05/03/albumpremier_slow_state_of_high
Albumpremier! Slow: State Of High
süti beállítások módosítása