Pegazusok Nem Léteznek és Mayberian Sanskülotts a Trafóban

2016.01.05. 18:38, subrecorder

pega.jpg

(X) Másik Jánossal, speciális vizuállal és új dalokkal lép fel a Pegazusok Nem Léteznek január 9-én a Trafóban. Az egyre sikeresebb banda életében fontos állomás az évindító fellépés, hiszen eddig elsősorban klubokban és fesztiválokon mutatták meg magukat. 2016 tavaszára új albummal készülnek, amelyből ízelítőt is kaphat a közönség a januári koncerten. Előttük a Mayberian Sanskülotts játszik.

A Pegazusok Nem Léteznek 2011-es megalakulása óta évről évre bővül és fejlődik, nemcsak folyamatos jelenléttel, egyre több sikerrel is büszkélkedhetnek. Az Esti Kornél zenekar dalszerző-gitárosa, Lázár Domokos és színészhallgató barátnője, Ács Eszter alapította az együttest, egy évre rá már egy EP-t is kiadtak Szomorú számok címmel. A lemezről a Kiadó című számuk vált ismertté, és az év végére két új taggal, a Heaven Street Sevenből ismert Németh Róberttel és az Esti Kornélban is doboló Lázár Ágostonnal bővültek. 2013-ban az új formáció két virtuális kislemezzel, összesen három új dallal jelentkezett – Segíts nekem, Társasjáték, Senki nem beszél –, melyek már a rádiókat is meghódították. A még a Szomorú számok EP-re készült Naiva című dal azóta felhangzott az HBO saját gyártású Társasjáték című sorozatában is. 2014-ben jelent meg első, tíz dalt tartalmazó – cím nélküli – nagylemezük, melyre az intim és melankolikus hangzás mellett a karcosabb megszólalás, a gitárpop- és az elektronikuszenei megközelítés egyaránt jellemző.  A következő szavakkal jellemeztük anno a bandát: „A Trabant és az XX találkozása egy lepukkant belvárosi albérletben, avagy angyali minimalizmus szép-szomorú számokban”.


A PEGAZUSOK NEM LÉTEZNEK TAVALY NÁLUNK MUTATTA BE EURÓPA KIADÓ-FELDOLGOZÁSÁT.

A zenekar a lemez megjelenése óta a hazai zenei sajtó egyik új kedvence lett, az elmúlt években több klubkoncerten és fesztiválon (Fishing on Orfű, Volt Fesztivál, Campus Fesztivál, Művészetek Völgye) is bemutatkozott. Időközben tovább bővültek: Horváth Kristóf, az Esti Kornél gitárosa is csatlakozott a zenekarhoz.

A Mayberian Sanskülotts Csordás Zita és Balogh Gallus duójaként indult, és 2011 nyarának budapesti lo-fi hulláma tette a színtér meghatározó zenekarává. Kezdetben az érzékeny dalok és a DIY-létforma határozta meg zenéjüket. Hromkó István dobossal és Szigeti Árpád basszusgitárossal kiegészülve kiforrott zenekarrá nőtte ki magát: letisztultabb dalokat játszanak, mégis sokkal gazdagabb hangon szólalnak meg.

Pegazusok Nem Léteznek és Mayberian Sanskülotts

2016. január 9.

Trafó Kortárs Művészetek Háza

Jegyvásárlás ITT

Facebook-event ITT

A Pegazusok Nem Léteznek legfrissebb szerzeménye:


és egy rövid Mayberian Sanskülotts playlist:

https://recorder.blog.hu/2016/01/05/pegazusok_nem_leteznek_es_mayberian_sanskulotts_a_trafoban
Pegazusok Nem Léteznek és Mayberian Sanskülotts a Trafóban
süti beállítások módosítása