Kinek törték össze a szívét idén karácsonykor?

2015.12.29. 12:00, subrecorder

06be7ce3.jpg

Természetesen idén karácsonykor is rengeteg előadó dobott ki kislemezként vagy ingyenes letöltésként ünnepi hangulatú dalt, volt, aki megelégedett egy klasszikus feldolgozással, mások viszont nagyon is kitettek magukért. Válogassunk a legjobbakból!

Mivel is kezdhetnénk, mint a hivatalosan 2011-ben feloszlott LCD Soundsystem azóta első új dalával, melyben James Murphy arról énekel, hogy a karácsony bizony valakinek nem a bejgliboldogságot jelenti, hanem a szívfájdalmat. A Christmas WIll Break Your Heart című számot Murphy állítólag már évek óta énekelgeti magában, csak eddig soha nem kezdték el időben felvenni ahhoz, hogy kijöhessen karácsonykor. Most valahogy össze tudta rántani a csapatot, de így is mindössze két hét telt el az első stúdióba vonulásuk és a 7" megjelenése közt, szóval jár nekik a csokis keksz a sietségért! Amúgy pedig csak nem egy 2016-os újjáalakulás első hangjait hallhatjuk? (Valószínűbb, hogy nem, sajnos.)


Szintén nem rajong túlzottan az idei karácsonyért Miley Cyrus, aki My Sad Christmas Song címen adott ki egy zongoraballadát, melyben kiénekli abbéli fájdalmát, hogy már megint csak sorozatot tud nézni az ünnepekkor, az anyja meg azt hiszi róla, hogy egy kurva. "Minek is felállítani azt a rohadt fát???" - szól a dal legemlékezetesebb sora.


Mac DeMarco és a Future Islands inkább maradtak a feldolgozásoknál, az ő számaiknak jóval magasabb is a boldogságfaktora, mint az előzőekben tárgyaltaknak, előbbi a White Christmas-t gondolta újra az idei, Another One című minialbuma stílusában (a borítón egy télapósapkás Jar-Jar Binksszel), míg Samuel Herringék a The xx után (vagy a Heaven Street Seven, vagy a Peace után) ismét a Wham! végtelenítve játszott klasszikusát, a Last Christmas-t vették fel és tették ingyen letölthetővé.

 


Végül pedig, ugyan nem kifejezetten karácsonyi a dal, mégis nyugodtan nevezhetjük ajándéknak, a Radiohead ugyanis megosztotta végül a filmben fel nem használt, eddig csak pletykáltan létező Bond-dalát, a Spectre-t. Ez ambivalens érzéseket válthat ki sokakból, mivel egyrészt jó újra hivatalos kiadványt hallani az oxfordi zenekartól, másrészt viszont kicsit rossz szájíz maradhat bennünk a meghallgatása után, hiszen a szám klasszisokkal jobb, mint Sam Smith szerzeménye, amely végül a hivatalos főcímzene lett.

https://recorder.blog.hu/2015/12/29/kinek_tortek_ossze_a_szivet_iden_karacsonykor
Kinek törték össze a szívét idén karácsonykor?
süti beállítások módosítása