Klippremier! Paperdeer: Fabled (GLXY Remix)

2015.12.06. 14:30, Frontrecorder

paperdeer_1.jpg

A Passedhez hasonlóan a friss, előremutató elektronikus zenei hangzásokat poposító Paperdeer 2015 legelső hetében jelentette meg bemutatkozó albumát, amelynek augusztusban jött ki a remixlemez-párja, erről pedig a címadó dal, a Fabled GLYX-átirata most a nagyvárosi magány dokumentarista stílusban megragadó lírai klipet kapott.

A Paperdeer változatos remixlemezén 13 újraértelmezés kapott helyet, többnyire fiatal, feltörekvő hazai underground producerektől (mint például Tembo, Myamo,, Redford, Nome), a héten új klipdallal jelentkező RobotDeck két munkával is képviselteti magát, de került a kiadványra külföldi átirat is (Alex Zelenka), továbbá a lemez egyik számának (Up To The Top) visszapörgetett verziója (qoT 3HT oT qU). Az album címadó dalát a budapesti GLXY remixelte, sőt a Paperdeer szerint sikerült hangulati-érzelmi síkon továbbgondolnia. "Az eredeti track dalszövege egy folyamatosan mélyülő lelki állapotról szól, amelyet talán a Fabled II verzióban sokkal jobban sikerült megragadni hangzásilag is. Amikor meghallgattuk GLXY átdolgozását, úgy gondoltuk, hogy pont azt a hangulatot adja vissza, ahová ez az egész folyamat tart" - mondja a formáció egyik producere, Biró Norbert, aki egy ideje már Koppenhágában él.

Részben a dán fővárosban, részben Budapesten forgatták a Fabled remixének klipjét, ami a GLXY által elmélyített dal hangulatára reflektál. "Mikor kiköltöztem Koppenhágába, megismerkedtem Kis Mártonnal, akinek volt egy jó elképzelése kifejezni filmes szemmel, amit a dal megfog, így született meg a videó, amit több okból kifolyólag is nagyon élveztünk összerakni. Dániában elég sok a hideg és sötét nap, ezért megpróbáltuk a lehető legtöbb fun­t kihozni a helyzetből. Sokat lógtunk együtt, szórakoztunk, stoppolva utaztunk, titokban megmásztunk egy daru hajót a kikötőben, és ezeket mind filmre vettük, úgyhogy rengeteg anyagunk volt már azelőtt, hogy a remixalbum ötlete megfogant volna. Ezután már egyszerűbb volt a snittekhez hasonló felvételeket csinálni Budapesten Benjivel (a Paperdeer másik producere - a szerk)" - meséli. Norbi. A klipet rendezője így látja: "A koncepció már az elejétől fogva valami végletekig személyes anyag volt, ezért döntöttünk végül emellett a dokumentarista vonal mellett. Már lassan másfél éve élünk kint, és megéltünk már egy-­két durva periódust mindketten. A klip tulajdonképpen egy állapotrajz valakiről, aki egy teljesen idegen környezetbe kerül egyedül, és helyt kell hogy álljon. Arról az idegőrlő állapotról szól, amikor két világ közé szorulsz."

A Paperdeer tehát jelenleg távmunkakapcsolatban működik, amit a két zeneszerző amennyire lehet, a Koppenhága-Budapest közötti ingázással old meg. "Az online fájlcserének ugyan nincs olyan feelingje, de az is megoldás, hogy a külön-külön elkezdett projekteket egymásnak megmutogatjuk, és amit a másik érdekesnek tart, azt folytatja. Ha pedig elég erősnek érezzük a zenét, akkor együtt befejezzük személyesen. Mindenképpen szeretnénk kihasználni a külföldi lehetőségeket, megismerni minél több embert a szakmában, ezért is fontos most ez az időszak" - ecseteli Norbi. Az együttes életében egyébként hamarosan további változás áll be, az énekesnő, Stewart Emese a következő album után külön utakon folytatja, így a Paperdeer duóként működik majd tovább. A még trióként készülő második album az Airports címet viseli, de a megjelenésére "még várni kell", ám új zenékben addig sem lesz hiány; a Paperdeer jelenleg Belau­val dolgozunk együtt egy új számon.

Most viszont íme a Paperdeer új klipje, a Fabled című daluk GLXY-remixéhez:

 
és a teljes remixalbum:

https://recorder.blog.hu/2015/12/06/klippremier_paperdeer_fabled_glxy_remix
Klippremier! Paperdeer: Fabled (GLXY Remix)
süti beállítások módosítása