Saját elméje börtönébe zárva – Tíz éve mutatták be a Nyughatatlant

A Johnny Cash önéletrajzán alapuló Nyughatatlan című film egyike a jobban sikerült zenés életrajzi alkotásoknak, ráadásul az eddigi egyetlen játékfilm, amely a zenészlegenda életét dolgozza fel. Ma tíz éve, 2005. november 18-án mutatták be a mozikban - visszatekintés.

A film ugyan főleg Cash és a countryénekesnő, June Carter viszontagságos szerelmi sztoriját teszi a középpontba, a legjobb momentumok talán mégis azok, amelyek az ötvenes évek Amerikájának zenei színterét keltik életre és amelyek rávilágítanak a hihetetlen népszerűséget kiváltó Cash-dalok hátterére. Kiemelkednek például azok a részek, amelyek a legendás Sun kiadó turnékaravánjának életébe engednek bepillantást. June Carter dögös countryt nyom, Elvis rángatja a csípőjét, ráncolja a homlokát és kokainnal kínálja a még pályakezdő Cash-t a színfalak mögött, Jerry Lee Lewis pedig kijelenti, hogy mind a pokolra fognak kerülni a dalokért, amiket énekelnek – közben jönnek egymás után az ugratások és kiadó csillagai helyenként szívmelengető módon tisztelik és támogatják egymást.

AZ ÖTVENES ÉVEK ZENÉJÉNEK FELDOLGOZÁSAKOR ÍRTUNK PERSZE CASH-RŐL IS.

Aztán ott van a jelenet, amelyben Cash zenekarával, a Tennesse Two-val éppen meghallgatáson van a Sun kiadó tulajdonosánál, Sam Phillips-nél, aki meglehetősen fanyalogva fogadja Cash-ék gospeljét. Phillips mini szónoklata a siker titkáról, amelynek hatására Cash előadja neki az aztán legendássá váló Folsom Prison Blues-t, egészen libabőröztető. („Ha tudnád, hogy meg fogsz halni és már csak arra lenne időd, hogy egyetlen dalt játssz el, egy olyat ami összefoglal téged, és ami tudatja Istennel, mit gondolsz a korról, amiben élsz, akkor mit énekelnél? Mert ez az a dal, amit az emberek hallani akarnak. Ez az a dal, ami tényleg megmenti az embereket.”)

A fekete ruhás dalnok életének korai szakaszára koncentráló sztori középpontjából, a Carter-Cash románcból is a zenés részek, nevezetesen a duettek azok, amelyek az összes többi jelenetnél szebben mutatják be a két embert összetartó speciális köteléket. A legendás Jackson, vagy a Bob Dylan-féle Ain’t Me Babe vászonra emelése gyönyörűen illusztrálja, hogy June és Johnny úgy profitáltak egymás iránti érzéseikből, hogy azokat dalba öntve a közönség szórakoztatásának szolgálatába állították. Hatalmas plusz, hogy a két főszerepet játszó színész, Joaquin Phoenix és Reese Witherspoon maguk énekelték fel a filmben hallható dalokat, méghozzá hibátlanul.

NÉZEGESS GYÖNYÖRŰ ÉS RITKA FOTÓKAT JOHNNY CASH-RŐL.

A film – és talán Cash munkásságának – csúcspontja azonban vitathatatlanul a Folsom börtönben adott koncert. Cash, aki saját elméje börtönének lakójaként élte az életét, valami különös, megmagyarázhatatlan szimpátiát érzett a fegyházakban fogvatartottak iránt és dalaiban visszatérő téma a rabság, a letartóztatás és a bűntények elkövetése. A börtönkoncertet a rabok műhelyében látható fűrész motívuma vezeti fel, amely Cash-t a bátyja gyerekkorában történt borzalmas balesetére emlékezteti. Ez a motívum egyrészt keretbe foglalja a filmet, másrészt magyarázatot ad arra, hogy Cash miért érzi a soha nem múló bűntudatot, azt, hogy miért „nem lehet szabad.” Az, ahogyan a zenész szemmel láthatóan ebben a közegben van igazán elemében, ahogyan tisztelettel és empátiával beszél a rabokhoz, majd elnyomja nekik a Cocaine Blues-t – és ezzel mondhatni, megcsinálja a napjukat –  egy olyan momentum, amiért érdemes volt ezt a filmet elkészíteni.

Joaquin Phoenix szinte tökéletes választás volt Cash szerepére – nem elég, hogy nagyszerűen hozza a részleteket, a legendás koncertnyitó beköszönést, a „Hello, a nevem Johnny Cash-t”, a mély basszusbaritont, a sajátos, csak rá jellemző gitárpengetést és személyéből áradó különös és intenzív szenvedélyt, de számos hasonlóság is van köztük. Phoenix ugyanúgy elvesztette a bátyját (amikor a filmbeli bátyjáról, Jackről beszél, szinte látni az arcán, hogy közben saját testvérére, a herointúladagolásban tragikusan fiatalon elhunyt River Phoenixre gondol) és egy kicsit olyan megkínzott, lázadó lélek, mint Cash. Mégis, a nézőnek lehet valami kis hiányérzete, mintha teljes egészében mégsem tudná átadni a zenész személyiségének azt a mérhetetlen komplexitását, amelyet Cash önéletrajza sugall. A nagy meglepetés a June-t játszó Reese Witherspoon, aki nem csak részleteiben, de egészében is tökéletesen hozza a vagány, gyönyörű és tehetséges énekesnőt, aki fütyülve a kor konvencióira, többször házasodik, listavezető popsztár férfiakkal turnézik és közben kemény kézzel tartja kordában Cash kicsapongásait.

A Nyughatatlan annak ellenére, hogy át van nyomva a szokásos Hoollywood-szűrőn, és ezzel helyenként kissé sterillé és sablonossá válik, egy jól sikerült film, amely így is elegendő lélekhez szóló, erős elemet tartalmaz ahhoz, hogy emlékezetes maradjon.

Katona Eszter

a film előzetese: 

és öt jelenet a Nyughatatlanból: