A disco világába kalandozik a Coldplay

2015.11.09. 12:55, subrecorder

3420193e.png

Körülbelül egy éve jelentette be Chris Martin, hogy készül a Coldplay "utolsó" albuma, a Head Full Of Dreams. Most kiderült, hogy a lemez december 4-én fog megjelenni, az első dalt pedig hallhatjuk is róla, az Adventure Of A Lifetime-ban pedig némileg új utakra tér a zenekar.

A Coldplay tavalyi albuma, a Ghost Stories állítólag Chris Martin válásáról szólt, azért állítólag, mert a sok középtempó és semmilyen dal miatt annyira unalmas lett, hogy az egész világon senki nem bírta elalvás nélkül egyben végighallgatni. Nem sokkal ennek megjelenése után a zenekar énekese egy interjúban elárulta, hogy már készülnek is a következő lemezükkel, a hetedikkel, mely "valaminek a lezárása" lesz. "Úgy kell rajta dolgoznunk, mintha az utolsó anyagunk lenne, mert különben nincs értelme az egésznek" - mondta Martin. Ebből aztán jól le is vette mindenki, hogy a Coldplay a Head Full Of Dreams után örökre visszavonul, de azért valljuk be, erre nincs túl sok esély, a zenekar még mindig brutálisan népszerű.


MINDENT ÁTTEKINTŐ COLDPLAY-PROFILUNKAT ITT OLVASHATOD.

A Ghost Stories dögunalma után az új lemez első kedvcsinálója, az Adventure Of A Lifetime viszont kellemes meglepetés, azt a fajta disco-funk hangzást veszi át, amit a Coldplay ugyan még nem próbált ki, de elég menő az utóbbi években a popzenében. Ebben ugye mindig is első osztályú volt a csapat, mármint éppen jól futó hangzások magukévá tételében, láttuk ezt a Viva La Vida-album Arcade Fire stílusgyakorlatain és a Ghost Stories Midnightja is egy elég erős Bon Iver nyúlás. A Head Full Of Dreams impozáns vendéglistája is nyilvánosságra került, ott lesz rajta Beyoncé, Noel Gallagher, Tove Lo és a gospel-legenda Merry Clayton. Lejjebb megmutatjuk a lemez borítóját és számlistáját is.


A Coldplay új dala, az Adventure Of A Lifetime:


a Head Full Of Dreams számlistája:

01 A Head Full Of Dreams
02 Birds
03 Hymn For The Weekend
04 Everglow
05 Adventure Of A Lifetime
06 Fun
07 Kaleidoscope
08 Army Of One
09 Amazing Day
10 Colour Spectrum
11 Up&Up


és a borítója:

cold_art.jpg
Címkék: coldplay
https://recorder.blog.hu/2015/11/09/a_disco_vilagaba_kalandozik_a_coldplay
A disco világába kalandozik a Coldplay
süti beállítások módosítása