Megváltoztatja a nevét a Viet Cong

2015.09.21. 12:00, subrecorder

25a43163.jpg

Nemrég volt Magyarországon az első Viet Cong-koncert, mely egyben az utolsó is lesz, a politikai korrektség-lobbi nyert ugyanis ellenük és a zenekar megválik a "sértő" nevétől.

Még márciusban mondta le a Viet Cong fellépését egy ohiói iskola, mivel nevüket "gusztustalanul nemtörődömnek és mélyen sértőnek" találták a szervezők az ott tanuló vietnami hallgatók felé. Azóta a kanadai zenekar kapott hideget és meleget is az ügyben, többen kiálltak mellettük, de végül nyert az internetes píszí: a csapat Facebook-oldalára kitett tegnapelőtti bejegyzés alapján a Viet Cong megváltoztatja a nevét. A zenekar így foglalt állást az ügyben:

"Azért létezünk, hogy zenélhessünk. Nem igazán szeretünk a sajtóval dolgozni és a magánéletünkben elég privát emberek is vagyunk, a közösségi médiát alig használjuk. Nem követjük az online kritikákat sem magunkról. Az utóbbi egy évünket gyakorlatilag egy buszban éltük le, 130 koncertet adtunk a világ minden táján, ezek során rengeteg csodálatos emberrel ismerkedtünk meg, többek közt a vietnami-amerikai közösség tagjaival is. Miután meghallgattuk, hogy a nevünk sokaknak mennyi mindent jelent, úgy döntöttük, hogy megváltoztatjuk azt.

A művészet és a zene a kreatív önkifejezésről szól. A zenekarunk neve viszont nem lényeges eleme az üzenetünknek, ezért nem is fogunk küzdeni érte. Nálunk sokkal jobban hozzá értő személyek is megosztották írásban a véleményüket a Viet Cong névvel kapcsolatban az utóbbi hónapokban, bővebb betekintésért az ügybe ajánljuk, hogy olvassatok el ezek közül párat. Mi csak egy zenekar vagyunk, akik zenélni akarnak. Nem azért vagyunk itt, hogy fájdalmat okozzunk, vagy a múlt fájdalmaira emlékeztessünk. Az igazság az, hogy már hónapok óta azt terveztük, hogy a következő lemezre megváltoztatjuk a nevünket. Nem volt könnyű döntés, négy különálló személy vagyunk, négy különböző véleménnyel, sok időbe telt, mire mindegyikünk belátta, hogy ez lesz a legjobb döntés.

Még nem tudjuk, hogy mi lesz az új nevünk, de mivel az előzőt elsiettük, ezt nem akarjuk. Amint kitaláljuk, azonnal értesíteni fogunk mindenkit. Tudjuk, hogy ez a döntés nem fog mindenkit kielégíteni, de a zenekarunk célja nem is ez. Eleve nem vártunk ilyen hamar ekkora figyelmet magunk iránt, most pedig csak szeretnénk visszatérni az egyetlen dologhoz, amelyhez valamelyest értünk: a zenéléshez."

A Viet Cong egyébként a Women nevű zenekar romjain alakult meg. Most, ha már ilyen döntést hoztak, reméljük kicsit kreatívabbak lesznek. Az Olvasó mit gondol: szembemegy ez mindennel, amiről a punk "szól", vagy csak simán egy értelmes üzleti döntést hozott a kanadai kvartett? Közben pedig indítványozzuk, hogy a Joy Division, a Big Black és a Dead Kennedys (stb. stb. stb., most hirtelen ezek jutottak eszünkbe) is utólagosan változtassa meg a nevét, mert sértőnek és a kultúránkra veszélyesnek találjuk őket! 

 

Címkék: viet cong
https://recorder.blog.hu/2015/09/21/megvaltoztatja_a_nevet_a_viet_cong
Megváltoztatja a nevét a Viet Cong
süti beállítások módosítása