Twist a szögesdróton innen – Csatári Bence rocktörténeti könyve

A magyar könnyűzene közelmúltjáról még mindig túl kevés valóban elmélyült feldolgozás született, így minden újabb, a témáról szóló kötetet szívesen fogadunk. Csatári Bence történészszemmel vizsgálta a Kádár-korszar könnyűzenei politikáját.

Csatári Bence

Az ész a fontos, nem a haj

A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája

Jaffa Kiadó

2015

386 old., 3150 Ft

Az Illés-sláger címét címéül választó kötet a magyar poptörténet 1957 és 1989 közötti időszakát kutatja, bevallottan „elsősorban a történeti dokumentumokon keresztül igyekszik bemutatni” a politikai rendszert és benne az állampárt könnyűzenei életre vonatkozó kultúrpolitikáját. Csatári jó tagolással, öt fő részre osztja a korszakot, igaz, az utolsó fejezetben tárgyalt nyolcvanas éveknek már érezhetően kevesebb hely jutott, ez a szövegrész jóval csapongóbb is a korábbiaknál. Az ötvenes-hatvanas évek fordulójáról szóló legjobb nyitórész sok érdekességet rejt, még a korszak ismerőinek is, a hatvanas éveket tárgyaló fejezetben szépen sorra veszi a sajátos zeneipari mechanizmusokat és azok intézményi működését, a két részre bontott hetvenes évekbeli fejezetek pedig fókuszáltabban mutatják be az egyes vezetőket, a rendszer viszonyát egyes előadókhoz, jelenségekhez. Az írás nagyobbrészt tudományos igényű és nyelvezetű, közel hatszáz jegyzettel és sok száz forrással, amelyek közül a levéltáriak a legértékesebbek – ezekből származnak az újdonságot jelentő információk, történetek is. Kisebb részben viszont populárisabb a hangvétel, a jól kidolgozott alfejezetekhez képest anekdotikus a megközelítés, mintha a szerző a korábbi, szintén a témáról szóló doktori disszertációját egészítette volna ki – sajnos nem mindenhol következetesen. A dokumentumokon alapuló megközelítés jól érezhető a szövegen, egy ilyen igényű munkánál azonban szerencsés lett volna bizonyos állításokat, tényeket a szereplők megszólaltatásával alátámasztani, illetve a távolságtartás is csorbát szenved néha (Nagy Feró felé például feltűnően részrehajló a szerző). A számos tévedés, pontatlanság – például, hogy nem a Spencer Davis Group volt az első itthon koncertező nyugati zenekar 1967-ben, hanem a Stovepipe No. 4 1965-ben, vagy hogy a Fonográf Jelenkor című lemezének eredeti borítóján egyetlen vörös sisakos katona szerepel és ez okozta a cenzúrát – ellenére fontos és átfogó könyv született, amely a korszak tanulmányozásához mostantól elengedhetetlen olvasmány.

Dömötör Endre