Töltsd le ingyen Nicolas Jaar szovjet művészfilmhez összeállított kísérőzenéjét!

2015.06.25. 16:30, Frontrecorder

photo_by_callie_barlow.JPG

Nicolas Jaar a múlt hónapban, négy év szünet után jelentkezett új önálló anyaggal, tegnap este pedig a chilei-amerikai producer ingyen elérhetővé tette azt a soundtrack albumot, melyet Szergej Paradzsanov A gránátalma színe című 1969-es avantgárd filmremekéhez szerkesztett össze saját felvételeiből.

pomegranates.jpgJaar még februárban tette fel a kiadója, az Other People YouTube-csatornájára az örmény származású szovjet rendező legismertebb alkotását az általa összeállított zenei kísérettel, később aztán a film jogtulajdonosai ezt a videót levetették, és ahhoz sem járultak hozzá, hogy a producer vetítéseket tartson az új sountrack-kel (az eredeti műben is van zene, ráadásul hangsúlyos szerepet kap). Jaar viszont úgy gondolta, hogy a zenei anyag a filmtől függetlenül is megállná a helyét, ezért önálló albumot formált belőle és tegnap kirakta az internetre, ingyenes letöltésként. A Szajat-Novaként ismert 18. századi örmény bárd életét feldolgozó film angol címe után Pomegranates-re keresztelt anyagból a későbbiekben elképzelhető hivatalos kiadvány is, legalábbis erre utal az mp3-fájlokhoz mellékelt néhány lemezcímke terv és az a személyes megjegyzés, hogy "azt hiszem, ez valamikor kijön vinylen". Egy másik megjegyzés pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a verzió nincs összhangban a filmmel.

A soundtrack egyébként eleve nem volt a film képkockáira szabva, Jaar ugyanis nem új zenét komponált, hanem az elmúlt néhány évben született, kiadatlan ambient-szerzeményeiből válogatott. Sőt, a filmet sem látta korábban, csak 2015 elején, miután egy barátja hallott párat ezekből az elfekvőben lévő felvételeiből és elmondta neki, hogy remekül működnének A gránátalma színe aláfestéseként. Jaar megnézte a filmet és saját bevallása szerint megdöbbenve konstatálta, hogy ez valóban így van - mint mondja, Paradzsanov klasszikus alkotása struktúrát és "világosságot" adott ezekhez az összevissza keletkezett zenékhez. Van olyan tétel, amit a Darkside feloszlása után, tavaly ősszel írt egy bogárhoz, ami a nappalijában a padlón lévő kábeleken táncolt, egy másik egy tévésorozathoz született, csak aztán kiszállt a projektből, de elővett egy rapper által visszadobott zenei alapot is, egy 2011-es kiadatlan számából kórusverziót készített, és felhasznált egy olyan felvételt is, amit egy szál zongorán játszott fel, amikor éppen két lakás között nem volt otthoni stúdiója. Ebben az időszakban amúgy a szüleinél lakott, ott rakta össze az egész soundtracket két nap alatt, majd ki is rakta a filmmel a YouTube-ra. Egy héttel ezután járt először az új lakásában, ami teljesen üres volt, leszámítva egy cserepes növényt, amiről kiderült, hogy gránátalmafa csemete - ez ám a varázslatos egybeesés!

Nicolas Jaar Pomegranates című albumát innen lehet letölteni.

Címkék: nicolas jaar
https://recorder.blog.hu/2015/06/25/toltsd_le_ingyen_nicolas_jaar_szovjet_muveszfilmhez_osszeallitott_kiserozenejet
Töltsd le ingyen Nicolas Jaar szovjet művészfilmhez összeállított kísérőzenéjét!
süti beállítások módosítása