A tavalyi, Grammy-díjat is nyert Morning Phase című albuma után itt az első új dal Becktől, és a Dreams nem is állhatna távolabb az előző lemez hangzásvilágától.
Nem sok meglepetés szokott születni a Grammy-díjátadókon, idén azonban Aphex Twinen kívül egy másik olyan előadó is kapott szobrocskát, aki már rég megérdemelte - Beck ráadásul egyenesen a Legjobb Album díját vitte el a sokkal nagyobb esélyesnek hitt Beyoncé és Sam Smith elől, viszonylag nagy felindulást okozva. Minden bizonnyal ő is érzi, hogy a vasat addig kell ütni, amíg az emberek nem kezdenek újabb #WhoIsBeck kampányba a Twitterren, így hát a 44 éves előadó ki is adott egy friss dalt, ami állítása szerint a készülő következő albumának a fő single-je. Nem érdemes meglepődni azon, hogy Beck máris a Morning Phase folytatásán dolgozik, elvégre volt már rá példa, hogy 2 éven belül 4 albumot is kiadott.
BECKRŐL SZÓLÓ PROFILUNK ITT OLVASHATÓ.
A Dreams azonban a lehető legtávolabb áll az előző anyag lágyan akusztikus, szomorkás balladáitól. A Greg Kurstinnel és Andrew Wyatt-tel írt szám Beck 20 éves karrierjének talán legpoposabb pillanata, sokkal közelebb van az MGMT Electric Feeljéhez, mint bármi, amit a zenész valaha kiadott. Amúgy a dalban lévő összes hangszert ismét Beck játszotta fel. Miután a Dreams egy rövid részlete pár nappal ezelőtt kikerült az előadó Instagramjára, egy rádióinterjúban jelentette be, hogy ez bizony a következő lemezének első kislemezdala, a szóban forgó anyagon már évek óta dolgozik és hogy változatos számok lesznek rajta, amik valami oknál fogva összeillenek. Címet és megjelenési időpontot azonban nem árult el, azon egyszerű oknál fogva, hogy még ő sem tudja egyiket sem. Addig is itt van a Dreams, legközelebb pedig júliusban hallhatjuk Beck hangját új felvételen, a Chemical Brothers friss lemezén fog vendégszerepelni egy dalban.
Beck grúvos új dala, a Dreams:
csak viszonyításképpen egy dal a Morning Phase-ről: