Bemutatták az Apple új zenei szolgáltatását

2015.06.09. 10:10, subrecorder

fd55b241.png

Régóta pletykálták, hogy az Apple be kíván szállni az egyre telítettebb streaming-piacra, tegnap pedig a a cég éves konferenciáján végre bejelentésre is került, pontosan mit is tud az Apple Music. Tényleg kezdhet félni a Spotify?

Bár az Apple már évek óta tervezi, hogy bevonul a streaming- és online rádió-piacokra, eddig csak félszeg próbálkozásokat tettek, melyekkel nagy port nem igazán kavartak. A dolog akkor vált komollyá, amikor orbitális mennyiségű pénzért megvették Jimmy Iovine és Dr. Dre Beats Music-ját, akik éppen saját streaming-projektjükkel szenvedtek, aztán néhány hónapja jött a hír, hogy Zane Lowe elhagyja a BBC Radio One-t a cég kedvéért - ezekből az igazolásokból látszott, hogy az Apple ezúttal komolyan gondolja a piacra való betörést Tegnap aztán a Worldwide Developers Conference-n (WWDC) végre megtudhattuk, pontosan mivel is szándékozik Tim Cook és csapata megváltani a világot, az Apple Music-ban pedig van lehetőség, a kérdés csak annyi, vevők lesznek-e rá az emberek.

Az Apple Music három jól elkülöníthető részből áll. Az első a streaming, amely az iTunes-on lévő összes album, szám, remix és bármilyen hangfelvétel azonnali lejátszását teszi lehetővé, de nézhetünk reklámmentes klipeket is, a lejátszási listák nagy részét pedig algoritmusok helyett emberek készítik (erre nagy hangsúlyt fektettek a bemutatáskor). A második elem a Beats 1 nevű 24/7 rádiócsatorna, amely Los Angelesből, New Yorkból és Londonból sugároz folyamatos műsort, olyan neves sztárok segítségével, mint Ebro DardenJulie Adenuga, valamint a már említett Zane Lowe. Az utolsó szolgáltatás, ami elérhetővé válik a 10 dolláros havidíj (az első három hónap ingyenes) befizetése után, a Connect egyfajta social media felület előadók számára, egybefogva a Bandcamp, a Tumblr és a MySpace által nyújtott lehetőségeket. Ez utóbbi bejelentésekor lépett a színpadra Drake is, akit korábban a rádió DJ-jeként pletykáltak, de végül csak az egyik első hivatalos Connect használó lett.

Az Apple üzenete egyébként nagyon hasonló volt a Tidal sarokpontjaihoz: a zene szentségét, sérthetetlenségét, az előadók egyenjogúságát hirdették. Tavaly ugye kétes eredményű, de nagy dobása volt az Apple-nek, hogy kérés nélkül feltették minden iTunes-felhasználó listájára a U2 új albumát, és volt róla szó, hogy ezt most megismétlik Kanye West régóta készülő lemezével, de ebből végül nem lett semmi, bár egy titokzatos Kim Kardashian tweetet értelmezhetünk úgy, hogy még ma megjelenik West friss anyaga. Mint említettük, hogy az Apple Music szolgáltatásai 10 dolláros havidíjért lesznek elérhetőek, de egy ügyes húzással a 6 főig bővíthető családi csomag csak 15 dollár lesz. Ez utóbbi már igen jó üzlet (bár az előbbi sem drága), akár még az is lehet, hogy az Apple Music tényleg megszorongatja a Spotify-t (a svéd streamingóriás alapítója, Daniel Ek egyébként a Twitterén így kommentálta - egy azóta törölt üzenetben - a vetélytárs bejelentését: "oh ok"). Minden kiderül a hónap végén, amikor a szolgáltatás elindul Apple-eszközökön, de még inkább ősszel, amikor jön a Windows és Android verzió is.


The Weeknd új dala, amely itt került hivatalos bemutatásra:

https://recorder.blog.hu/2015/06/09/bemutattak_az_apple_uj_zenei_szolgaltatasat
Bemutatták az Apple új zenei szolgáltatását
süti beállítások módosítása