Arca újabb földöntúli világokba merít friss zenéivel

2015.06.01. 15:40, Frontrecorder

arca_4.jpg

A venezuelai születésű, jelenleg Londonban élő elektronikus zenész, Arca számára a tavalyi év hozta meg a nagy áttörést: egyrészt producerként dolgozott 2014 egyik legnagyobb figyelmet kapott lemezén, FKA twigs egyes számú LP-jén, majd kijött saját bemutatkozó albumával, mely szintén helyet kapott az év végi összesítésekben, a Recorderében is. Az idei évet sem gyengén kezdte, hanem mint az egyik társproducere Björk idő előtt, januárban kiszivárgott Vulnicura albumának, amely vita nélkül ott van 2015 legjobb albumai között. Ezután februárban kiadott egy bő negyedórás mixtape-et, amit a Hood By Air streetwear divatmárka bemutatójához írt, márciusban kijött egy általa felügyelt dal a futurisztikus R&B királynője, Kelela érkező EP-jéről, most pedig itt egy új száma egy hamarosan megjelenő 7" kislemezről, pornográf borítóval.

arca_1.pngKét hét alatt ez amúgy már a második új Arca-kompozíció, az elsőt május 24-én tette ki a SoundCloudjára mindenféle leírás nélkül, így a Washed Clean című ütemek nélküli, zajhullámokkal és elnyújtott szirénázással lassan kavargó fémes drone-folyam valószínűleg csak egy helyzetjelentés, hogy hol tart éppen Arca. A most közzétett, és elvileg valamikor egy vinyl kislemezen hivatalosan is megjelenő újabb számot hallva maradt a szokásos terepén, azaz titokzatos, egyszerre félelmetes és hívogató földöntúli tájakon kalandozik, de a glitch-es hiphopütemeken csúszó, ünnepélyes dallamtöredékeket és fura morajlásokat felvonultató Vanity is mintha vízbe alámerülve, vagy víz alól szólna. A felvételt a purge (megtisztulás) és a kiss (csók) tagekkel látta el, valamint belinkelte hozzá egy LMBT-közösségek jogaiért küzdő venezuelai szervezet honlapját, a zenét tehát feltehetően a "nem tiszta" nemi hovatartozás témája inspirálta. A számhoz Arca állandó látványfelelőse, Jesse Kanda készített provokatív borítót, rajta szokás szerint egy amorf testű, emberszerű figurával, aki ugyan szemtől szemben megmutatja a nemi szervét, de a neme így sem egyértelmű.

MÁS MEZTELEN NŐK, MÁS LEMEZBORÍTÓKON.



az előzőleg közzétett Washed Clean:



ez pedig Arca Lana Del Rey-, Robert Wyatt- és Björk-hangmintákkal megszórt, birkabégetéssel kísért Sheep című divatbemutató-mixe:

Címkék: arca korhatáros
https://recorder.blog.hu/2015/06/01/arca_ujabb_foldontuli_vilagokba_merit_friss_zeneivel
Arca újabb földöntúli világokba merít friss zenéivel
süti beállítások módosítása