Lajkó Félix 40. születésnapját egy 20 állomásból álló európai turnéval ünnepelte, amelynek egyik záróakkordjaként Balázs János zongoraművésszel adott közös koncertet a Müpában. Az emlékezetes estén a két virtuóz nagyot zenélt közöse – ebbe pillanthatunk most bele egy videón, amely elsőként itt a Recorderen látható!
„A barátság jót tesz a zenének” – fogalmazott Lajkó Félix. A két zenész munkamódszere nagyon egyszerűnek hangzik a hegedűs megfogalmazásában: „folyamatosan improvizálunk, ez egy nagyon különleges dolog, semmit nem beszélünk meg előre.” Mindez persze nagyon is ihletett állapotot jelent, amiről a Balázs János zongorista ezt mondja: „nagyon impulzív, nagyon különleges zenét játszunk, meg sem lehetne határozni a stílusát, ez a mi stílusunk, és nagyon élvezzük.” Akik ismerik a duó decemberben megjelent Jelszó című közös lemezét, ugyanolyan új zenei anyagot hallhattak a Müpában, mint azok, akik még soha nem hallották őket. Közhely, hogy nincs két egyforma előadás, de ez náluk hatványozottan igaz: a koncert elején még nem tudják, mi következik a következő órában. „A zenei határok eltűnnek, nincs előre megírt hangjegy, előre megbeszélt dallamok, csak a lélek muzsikál.”
Lajkó Félix és Balázs János fellép a június 10-14-e között a Fonó mellett sok más helyszínen is zajló Budapest Folk Fest 2015-ön, az ő koncertjük más programok mellett június 12-én lesz a Nagytétényi Kastélymúzeumban, Facebook-eseményoldal
A fentieknek egy lenyomata hallható-látható ezen a videópremieren:
Lajkó Félix Facebook-oldala
Balázs János Facebook-oldala
nyitókép: Raffay Zsófia