Alig pár órával azelőtt, hogy a Coachellán hosszú idő után visszatértek volna a színpadra, a New York-i Ratatat stúdióverzióban is debütáltatott egy új dalt, ami (szerencsére) a duó klasszikus anyagaira emlékeztet.
Mint annyi sok zenekarnál, a Ratatatnál is a harmadik lemez volt a vízválasztó. A New York-i duó első két albumával valami igazán egyedit, hiphop ízesítésű instrumentális elektro-rockot volt képes letenni az asztalra, hitelt szerezve az indie- és a rapvilágban is. Aztán két remixgyűjtemény és Kid Cudi egy albumán való produceri munka után 2008-ban LP3 című albumukon hiába kísérleteztek szintetizátorokkal és samplerekkel, egy viszonylag unalmas, semerre sem tartó anyagot kaptunk, ugyanúgy, mint két évvel később az LP4-en. Van tehát honnan visszamászni, de a most, 5 év után kiadott Cream on Chrome egyelőre jó irányt mutat. Az egyszerű, mégis funky grúv az első lemezt juttathatja eszünkbe, míg azért érezhető a számban az azóta kiadott anyagok tapasztalata is. A Ratatat ismét cool zenét játszik, olyat, amit egész egyszerűen jó hallgatni, ami semmi komolyat nem akar mondani, viszont tökéletes társ a napsütéses idő mellé, a másfél percnél belépő laza gitárriff például szinte garantáltan mosolyra fakaszt még ha a csordultig telt buszon is ülsz, munkába menet. A folytatásról egyelőre nincs szó, de ha tartják magukat a 2010-ben félbeszakított szokásukhoz, akkor az LP5 valószínűleg valamikor nyár elején érkezik, az XL Recordings gondozásában.
A Ratatat új dala, a Cream on Chrome:
így játszotta a duó a dalt élőben a Coachellán: