Mit csinálnak az öregedő rockerek több mint negyvenmillió eladott lemez után? Beszállnak a kávébizniszbe. Számos előd után az örök klasszikus Judas Priest is csatlakozik a nyájhoz, British Steel című bombalemezének harmincötödik évfordulóját ugyanis egy azonos nevű kávémárkával ünnepli meg.
Nem mondhatnánk, hogy a Judas Priest tétlenül ül a babérjain, az 1969-ben alakult zenekar ugyanis az elmúlt közel ötven esztendőt, különböző tagcserékkel, egy rövid szünetet beiktatva, lényegében végiggürcölte, a millenium után is megjelentetve stúdiólemezeket (melyek körül a legutóbbi a tavalyi Redeemer volt). Természetesen a brit heavy metál 80-as évekbeli aranykora óta mérséklődtek a sikerei, azonban a tagok gondoskodtak arról, hogy ne felejtsük el, mennyi mindent tettek annak idején a műfajért. Nemrégiben adták ki a formáció Defenders of Faith nevű korongjának harminadik születésnapi verzióját, az 1980-as, ikonikus British Steel azonban még exkluzívabb elbánásban részesül a chicagói Dark Matter céggel közösen piacra dobott, limitált szériás kávénak köszönhetően. Az április 14-től elérhető (és már most előrendelhető) termék 18 dollárba fáj, amiért cserébe nem csak az egyenesen El Salvadorból importált, kétféle kávébabból összeállított mixnek, de egy old school kazetta-kislemeznek is örülhetünk az együttes Grinder és Snakebite című dalaival.
A KÁVÉ NEM CSUPÁN METÁL-MONOPÓLIUM. BOB MARLEY-ÉT KÓSTOLTAD MÁR?
A kávéüzlet és a kemény rock eddig sem álltak igazán távol egymástól, az Anthrax, a Queensrÿche, a Kiss vagy az Aerosmith ugyanis mind büszkélkedhet saját márkával, és a Judas Priesttel kooperáló vállalat sem tapasztalatlan popzenei téren, Dream Cuts fantázianév alatt ugyanis már bemutattak egy, a Slits-es Viv Albertine-inspirálta terméket, és a helyi CHIRP független rádióval is kokettáltak korábban. Hogy a kísérleti poszt-punktól és a DIY-műsorsugárzástól miféle út vezet a szegecses-bőrkabátos heavy metálig, az sajnos nem világos, ám aki szívesen nézegetné a reggeli készülődés közben a pengés kávétasakot, az látogasson a cég honlapjára.