Jamie Smith, a The xx trió producertagja a Mixmagben jelentette be, hogy elkészült régóta írt (és első szólódolgai alapján régóta várt) debütáló szólóalbuma, amely az In Colour címet kapta és júniusban fog megjelenni. Tavaly Jamie xx néven már megosztott két dalt, most pedig kaptunk tőle még kettőt.
Jamie Smith, miután 2006-ban három iskolatársával megalakította a The xx-et, először 2009-ben használta a Jamie xx nevet, amikor a FACT magazinnak készített egy mixet a zenekar első albumát népszerűsítendő. Aztán mikor az xx befutott, egyre több remixfelkérése érkezett, így a zenekar mellett szépen lassan beindult Smith szólókarrierje is. 2011-ben már teljes remixalbumot készített Gil-Scott Heronnal, majd Drake második lemezének legnagyobb slágerén is dolgozott. A második xx lemez után egyre gyakrabban osztott meg dalokat saját neve alatt is, tavaly mind a Girl, mind a Sleep Sound megjelenését nagy sikerrel fogadta a zenei sajtó és a némi keserű szájízt maga után hagyó Coexist közönsége is. Ezek a számok, bár akkor még nem tudtuk, Jamie xx debütáló szóló albumának előhírnökei voltak, és ugyan sokáig kellett rá várni, de tegnap a producer végre bejelentette: már csak júniusig kell kihúzni, akkor fog ugyanis megjelenni az In Colour című anyag.
AMÚGY A THE XX HARMADIK LEMEZE IS MINDEN BIZONNYAL MEGJELENIK IDÉN.
A hír estéjén már a BBC Radio 1 Zane Lowe utáni új műsorvezetője Annie Mac mutatott be két újabb tracket Hottest Record című adásában. A nem meglepő módon The xx-et idéző Loud Places-t (ebben ugyanis Romy Madley-Croft, a trió énekesnője szerepel) és a Gosh-t. Így most már négy felvételt is hallhattunk az In Colourról és azt kell mondanunk: jól sikerült a címválasztás, ugyanis tényleg színes, sok műfajba belekóstoló lemezt fogunk kapni. Természetesen erős hatás az xx által befuttatott középtempós melankólia, de a fő zenekarral ellentétben Smith nem ragad le itt, saját szerzeményei sokkal táncosabbak, a brit elektronikus zene széles spektrumát foglalják magukba. Van itt rave, némi grime, UK garage és futó utalás szintjén még ezer más. A rádióműsorban Annie Mac az Orbitalhoz hasonlítja a dalokat és nem is mond nagy butaságot. Egy biztos: ezek után még sokkal jobban várjuk a producer lemezét, októberre pedig mondjuk egy Electronic Beats Festival fellépést meg lehetne beszélni?
Jamie xx új dalai közül a Gosh-t itt lehet meghallgatni 24:20-ra tekerve, a Loud Places-t pedig alább:
a korábban megosztott dalok közül a Girl:
és a Sleep Sound: