Az Of Monsters And Men epikusabb, mint valaha

2015.03.18. 11:47, subrecorder

of-monsters-and-men-opener-630-80.jpg

Négy évet kihagyni egy meglehetősen sikeres első album után általában nem jelent jót, pláne egy olyan műfajban - folkpop - , amelynek szinuszgörbe szerűen változik a népszerűsége. Az izlandi Of Monsters And Men azonban nem is térhetett volna vissza jobb időben, a Mumford & Sons coldplay-esedése után felszabadult egy hely a világ legnagyobb folkpop-zenekarai között. Vajon ők tölthetik be ezt az űrt? Új dalukkal mindenképp erős jelöltek lehetnek.

Az Of Monsters And Men a tökéletes "jókor, jó helyen"-zenekar. A 2010-es évek elején csatlakoztak be az éppen tomboló folkpop-mánia második hullámába, a velük együtt befutó projektek (The Lumineers, Passenger) közül azonban kiemelte őket, hogy nem feltétlenül szenvedték végig minden egyes dalukat, mertek könnyedek lenni, meg persze ott volt az izlandiságuk, ami már vagy 20 éve a végtelen coolsággal egyenlő alapból. Nem féltek beemelni zenéjükbe a skandináv folklórt, valamint az sem utolsó, hogy a megkülönböztethetetlen szakállas és hózentrógeres trubadúrokkal teli mezőnyben van egy karizmatikus frontemberük Nanna Bryndís Hilmarsdóttir személyében, aki bátran pályázhatna a női Marcus Mumford-címre. Az Of Monsters And Men tehát képes volt kiemelkedni a folyamatosan duzzadó folkpop-mezőnyből, olyannyira, hogy a Little Talks-ot plázákban, fesztiválokon és tábortüzek körül a mai napig egyaránt hallani, holott egy négy éves számról van szó. Új daluk alapján pedig minden bizonnyal csak nőni fog a népszerűségük.


HA MÁR IZLAND, ÉPP MOSTANÁBAN VIZSGÁLJUK VÉGIG BJÖRK KARRIERJÉT.

Alig egy hete írtunk a Mumford & Sons nagy pálfordulásáról, az izlandi csapat erre máris bejelentkezett egy első albumukhoz képest komolyabb, felnőttebb dallal. Véletlen? Lehet, de akkor egy nagyon jól időzített véletlenről van szó, ami ha jól sül el, az Of Monsters And Men rögtön be is csusszanhat a bendzsót elhagyó angolok egyelőre üresen álló helyére. A június 9-én érkező Beneath The Skin című lemez első bemutatott dala, a Crystals folytatja a zenekartól megszokott gazdag hangszerelés hagyományát, ezúttal trappolós dobokat és trombitát kapunk, na meg egy olyan epikus refrént, hogy az egész folkpop színtér megnyalná utána a hathúros akusztikusát. Újdonság, hogy az előző album szinte minden dalában Hilmarsdóttir és Ragnar Þórhallsson megosztva énekeltek, itt most utóbbinak csak a vokálozás jut, talán ők maguk is rájöttek előbbi sztárpotenciáljára. A Tjarnargatan stúdió által a Crystals-hoz készített videóban természetesen egy nagy szakállú férfi (Siggi Sigurjóns színész) szenvedi végig a dal négy percét, máshogy nem is lenne trve folkpop a dolog.


Az Of Monsters and Men új dala, a Crystals:

https://recorder.blog.hu/2015/03/18/az_of_monsters_and_men_epikusabb_mint_valaha
Az Of Monsters And Men epikusabb, mint valaha
süti beállítások módosítása