Az év első Technokunst eseményére nem is hívhattak volna meg alkalmasabb vendéget, mint az európai gyökerekkel rendelkező Christian Wünsch-t, akinek zenéjében masszív masszává keveredik a kontinens techno-öröksége.
Christian Wünsch
Helyszín: A38
Kezdés: 23:00
Belépő: 2500 Ft
Wünsch Monacóban született, Angliában élt, Spanyolországban telepedett le, zenéje a német technóra emlékeztet leginkább, turnéi során pedig természetesen többször bejárta Európát, elmondhatjuk tehát, hogy emberünk az öreg kontinens minden zenei szegletét ismeri. Hiába zenél azonban már vagy 20 éve, első, saját neve alatt kiadott szólólemezéig egészen tavalyig kellett várni, ez egyben egyfajta karrierösszegzője is lett a sötét, absztrakt technót játszó producernek. Oscar Muleróval alapította a PoleGroup kiadót, aminél azóta is minden megjelenése jön ki és kettejükön kívül is egész szép csapatuk van (például Perc is náluk hoz ki anyagokat). A Technokunst jó szokásához híven ismét Isu és Dork vezeti fel az est fő fellépőjét, korlátozott számban pedig vehetünk kombinált jegyet a februári Ben Klockra is.