Nemsokára már nézheted a Daft Punk kezdeteiről szóló játékfilmet

2015.01.26. 10:25, subrecorder

d784ad69.jpg

Mia Hansen-Løve rendezőnő új filmje, az Eden a 90-es évek első felének Párizsába visz minket, azokba a garázsokba és szobabulikba, ahonnan az egész french touch mozgalom és vele együtt a Daft Punk is kinőtt. Az Edent pont ezen a héten vetítik a Sundance fesztiválon, ennek alkalmára ki is adtak hozzá egy új trailert, mi pedig összeszedtük, hogy mit érdemes tudni az angol nyelvterületekre májusban érkező alkotásról.

Az Eden Hansen-Løve eddigi legnagyobb szabású projektje, a rendezőnőt előtte csak két független francia filmje alapján ismerhettük. Ezzel azonban nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen olyan időszaka és helye a zenének a 90-es évek Párizsa, ami sokak szívéhez áll közel, a Daft Punk pedig az egyik legismertebb és legkedveltebb duó a világon. Hansen-Løve filmje viszont egyrészt nem dokumentarista jellegű, hanem játékfilm, másrészt pedig a Daft Punk felemelkedése csak egy kis szelete a történetnek, a két főhős egy fiktív, Cheers nevű párost alkot, a sztori az ő, nagy testvér árnyékában való érvényesülésükről szól leginkább. Még a szinopszis is így szól: "A film a tánczene felemelkedését mutatja be, de olyan fiatalok intim szemszögéből láttatva a történéseket, akikből nem lett Daft Punk." Ennek ellenére Guy-Manuel De Homem-Christo és Thomas Bangalter zenéje, legalábbis a trailerek alapján erősen meghatározza majd a soundtracket, hallható bennük a Da Funk, a One More Time és a Random Access Memoriesről a Within is. A főszereplőket Párizstól kezdve Chicagón át New Yorkig követhetjük, a történet majd' 20 évet foglal egybe. Az Cheers egyik tagjának amerikai barátnőjét a hipszterkirálynő Greta Gerwig játssza.

A film tavaly ősszel debütált a Torontói Filmfesztiválon, ezen a héten a Sundance-en vetítik, angol nyelvterületek mozijaiba pedig minden bizonnyal májusban érkezik, remélhetőleg a magyar filmforgalmazás is vevő lesz rá.


Az Eden eddig megjelent két trailere:

 

Címkék: film daft punk
https://recorder.blog.hu/2015/01/26/nemsokara_mar_nezheted_a_daft_punk_kezdeteirol_szolo_jatekfilmet
Nemsokára már nézheted a Daft Punk kezdeteiről szóló játékfilmet
süti beállítások módosítása