Előbújt a sötétből a Django Django

2015.01.13. 09:57, subrecorder

django_tomoldham01-686x437.jpg

A Django Django 2012 januári bemutatkozó albumát annyira szerettük, hogy végül akkori év végi lemezlistánk 5. helyére kúszott fel. Nem csak mi voltunk ezzel így, az edinburgh-i négyes debütáló anyagával olyan sikereket ért el, hogy végül a folyamatos koncertezés miatt sokáig nem is volt idejük a folytatáson dolgozni. Most viszont bejelentették, hogy idén tavasszal jön a második album, amelyről az első dal, a First Light hallgatható is.

"Már most várjuk a folytatást."- zárta sorait kritikusunk 2012-es évzáró listánkon a Django Django bemutatkozó albumáról. Hát neki és mindenki másnak is elég sokat, szinte pontosan három évet kellett várni erre a bizonyos folytatásra. Egyetlen demó, egyetlen kiadatlan dal nem került elő azóta a zenekartól, látszólag minden energiájukat az élő fellépésekbe ölték, a most kiadott First Lightot is leginkább azért hozták ki, hogy a február közepére bejelentett két nagykoncertjükön legyen valami újdonság. Persze egyben az új album előfutára is a dal, de ezt csak mellékesen vetették oda egy, a hetekben megjelent interjújukban. "Valószínűleg három új dalt játszunk majd - az első kislemezt és még két kiadatlan számot" - mondta Dave Maclean dobos, a Beta Band-es John Maclean öccse.


"SKÓTPOP MA" CÍMŰ VÁLOGATÁSUNKBÓL KIDERÜL, HOL TALÁLKOZTAK A ZENEKAR TAGJAI.

Az egyelőre még cím nélküli, Londonban és Banbury-ben felvett második lemez a zenekar saját bevallása szerint letisztultabb, simább, mint az előző, "több élő hangzás" és "kevesebb hálószoba-megszólalás" jellemzi majd. Ez a First Lighton érződik is: elektronikusabb, posztpunkosabb és ütősebb, mint a bemutatkozó album kislemezes számai. Mindezek mellett a könnyen megjegyezhető melódiákra való hajlam úgy tűnik, megmaradt, szinte biztosan nagy koncertsláger lesz ez a szerzemény is. Az első kóstoló után él a remény, hogy a Django Django nem esik bele a második lemezesek-csapdájába és mer kísérletezni. Persze már ha csak olyan jó dalokat kapunk tőlük, mint legutóbb, akkor mi bőven elégedettek leszünk.


A Django Django első kislemeze, egyelőre cím nélküli második albumukról:

Címkék: django django
https://recorder.blog.hu/2015/01/13/elobujt_a_sotetbol_a_django_django
Előbújt a sötétből a Django Django
süti beállítások módosítása