Klippremier! Képzelt Város: Albireo B

2015.01.12. 15:00, Frontrecorder

albireo1.jpg

A Képzelt Város legutóbb tavaly decemberben jelentkezett egy akusztikus EP-vel és hozzá egy kísérő videoklippel, most pedig az Anatolij című remek 2013-as albumuk egy újabb dalához készült képanyag - melyet a rajongóik forgattak. Az Albireo B közösségi klipje nálunk látható először.

albireo2.jpgNem ez az első alkalom, hogy a zenekar a közönségét is bevonja az alkotásba, hiszen az Anatolij albumhoz készült pólókra is a rajongóik űrhajós rajzai kerültek fel, ezúttal pedig egy videó operatőrei lehettek, a Trafóban december 29-én adott évzáró koncerten. "Több szempontból is fontos volt számunkra ez a trafós koncert: egyrészt egyfajta visszatérés volt, hiszen előtte jó pár hónapig takaréklángon ment a zenekar, mivel Marci (Miskolczi Márton gitáros-billentyűs - a szerk.) az elmúlt fél évet Dániában töltötte, másrészt a színházterem jó adottságai miatt vetítéssel is készültünk, amit Bolla Szilvi készített a tavalyi Theodorhoz készült klip hangulatát követve" - mondja Győrffy Máté gitáros, akitől a közösségi klip ötlete is ered. Erről így mesél: "Mindenképp szerettük volna valahogy megörökíteni a koncertet, de nem szerettünk volna egy sima koncertfelvételt csinálni. A közösségi klip ötlete pár nappal a koncert előtt fogalmazódott meg bennem. A számválasztás nem volt túl nehéz, az Albireo B egy igazi koncertszám, folyamatos és feszes a ritmusa, mindig nagy energiával tudjuk eljátszani. A forgatást nem szerveztük túl, talán ha kétszer kiírtuk a Facebookra, hogy mindenkinél legyen legalább egy okostelefon. Bíztunk a spontaneitásban meg a közönségünkben és nem is kellett csalódnunk: több, mint 30 videó érkezett meg hozzánk a koncert után. A végeredményhez persze kellett Hencz Peti is, aki összevágta az anyagot." 

Két hónapon belül ez volt a második alkalom, hogy a Képzelt Város együtt dolgozott Hencz Péterrel, hiszen ő jegyzi az akusztikus EP-n szerepló Mégis, mindent című dal stúdiózós videóját is. Vágni általában olyan klipeket szokott, melyeknek ő a rendezője is, ezúttal viszont hozott anyagból kellett dolgoznia, ami izgalmas kihívás volt a számára az Albireo B előadását megörökítő amatőr felvételek összevágása. "Elsőre nem tűnt egyszerű feladatnak 30 különböző minőségű, nem operatőrök által professzionális kamerákkal rögzített nyersanyaggal dolgozni. Ugyanakkor pont ettől volt az egész izgalmas és lett végül nagyon bensőséges. A videóban nincsenek éles vágások; egymásra úsznak a képek, egyszerre több nézőpontból mutatják meg az adott pillanatot. Ezzel a szám sodrására és a vetítés atmoszférájára szerettem volna ráerősíteni”- árulja el.

De hogy a dalról is essen szó, Kovács Ákos András, a Képzelt Város énekes-gitárosa.fűz hozzá magyarázatot: "Az Albireo B az Anatolij című lemez fiktív űrutazásos tematikájába illeszkedik. Az Albireo egy kettős csillag, egy sárga és egy kék kisebb tagból áll (a színek a klipben is visszaköszönnek). A Földről nézve viszont ezek egyetlen csillagnak látszanak. Önmagában már ez érdekesnek tűnt a lemezhez egy kis melléktémaként, ráadásul a neve is nagyon tetszett. A jelenség egy csillagászatban jártasabb ember számára nyilván kevésbé meglepő, nekünk viszont elég érdekes volt ahhoz, hogy egy pár sorban, zeneileg a lemez hangulatához illeszkedve körüljárjuk.” 

A zenekar január 21-én speciális EP-bemutató koncertet ad az A38-on (Facebook-esemény), ahol az IO dalai mellett az előző három album további szerzeményei ugyancsak akusztikusan csendülnek fel, és hogy még különlegesebb legyen ez az alkalom, a Képzelt Város volt énekese, Oláh Gergely is beszáll néhány szám erejéig.

Most viszont nézzük, hogyan látták a zenekart a tavaly év végi koncerten a rajongók, íme az Albiero B közösségi klipje:

https://recorder.blog.hu/2015/01/12/klippremier_kepzelt_varos_albireo_b
Klippremier! Képzelt Város: Albireo B
süti beállítások módosítása