(X) Igazán örömteli tény, hogy a hétvégén az R33-ban megrendezésre kerülő, Digital Dream néven debütáló rendezvényen mindjárt három nagy visszatérő is színpadra áll.
A romániai illetőségű Kool évek óta nem zenélt hazánkban, pedig olyan bulik fellépő művésze volt, mint a híres-nevezetes Kecel Fesztivál. Most azonban újra Budapestre érkezik, az útra pedig elkíséri őt honfitársa, Caval, aki nem mellesleg a román klubélet meghatározó alakja lett az elmúlt években.
A már Ausztriában tevékenykedő, Budapesten azonban már rég nem látott kedvenc, nevezetesen Slam Jr., olyan legendás mixalbumok készítője, mint a Strictly Trance Symhony, a Sorted vagy éppen a Tűz. A hatalmas presztízsű művész a PartyNews-nak adott interjújában elmondta: „összefogással még mindig újra lehetne kezdeni és megmutatni a mostani generációnak is az underground kultúrát”.
Digitális álmot épít még az éjszakán a szintén nagy visszatérőnek számító Sylvie (neki például a Progressylvie című mixalbuma emlékezetes), és az Infinity Sounds atyja, Smole. A rendezvény kreatívja is kiemelendő egyébiránt, a - fent látható - fantáziamegmozgató festmény egy világhírű magyar festőművész, Mihálka György aka Bőrönd munkája.
Slam Jr. főműve egészben: