Klippremier! Szabó Balázs Bandája feat. Julie Rens: Hétköznapi

2014.11.05. 11:30, rerecorder

SZBB 06 (1).jpg

A Szabó Balázs Bandája három év után idén márciusban jelentkezett harmadik albumával, az Élet elvitelre című lemezzel, amiről a belga Julie Rens énekesnővel közös Hétköznapi című dalt épp itt a Recorderen mutattuk be megjelenés előtt. Most ugyanehhez a dalhoz tartozik még egy premier, mégpedig nagyon ünnepi alkalomból, ugyanis a héten ötéves születésnapját (november 8-án az Akváriumban) tartó zenekar karrierje első videójával dobja fel évfordulóját! Mégpedig milyen pazar videóval!

szbb.jpgA népszerű dalhoz a Vandad Kashefi vezette Anormal Productions forgatott stop motion technikával egy nagyon látványos videót. A dalt megkapó történetté képiesítő klipben megváltozik a víz halmazállapota, megelevenedik a reggeli tükörtojás és sült szalonna, a főhős pedig az elemekkel és az elektromossággal dacolva hoz létre kapcsolatot távoli partnerével. A felvételek még nyáron zajlottak, egy budai kislakásban, ahova gyakorlatilag beköltözött a zenekar és a stáb a forgatás pár napjára. A kinti, esős jeleneteket viszont már egy raktárépület tetején vették fel, persze sosem akkor esett, amikor kellett volna, így egy jókora slag segítségével öntötték a vizet Balázsra, és mivel speciális technikával készült a klip, a jelenet akkor végtelennek tűnt, de a video egyik legszebb, emblematikus képsora lett végül.

Szabó Balázs így emlékszik vissza a forgatásra: „napokig forgattunk, rendeztük, építettük a teret, reggeltől késő estig, hihetetlenül mozgalmas volt, miközben a jelenetek fotózása (maguk a mozdulatok) végtelenül lassúnak tűntek és lényegében azok is voltak – ebben a kettősségben telt ez az idő. A kinti esős jelenet felvétele – ami a klipben mindössze néhány másodperc – órákba telt és sajnos meleg víz hiányában gyógyfürdőnek éppenséggel nem volt nevezhető, de némi reszketés és törölközés után hihetetlenül melengető érzés volt látni, hogy mi lesz majd belőle."

Vandad a klip ötletének születéséről mesélt: „mindig is lenyűgöztek Jan Švankmajer cseh animációs mester munkái. Meghallgattam a Hétköznapit és az ő mágikus realista világát idézte fel bennem. Mindehhez hozzáadódott Balázs bábszínész múltja, ami miatt szinte adta magát, hogy bekerüljön a klipbe, mint kvázi bábfigura.” 

szbb 2.jpgA rendező a forgatásról is elmondott nekünk néhány műhelytitkot: „a díszletet Balázsék segítségével, a két kezünkkel építettük fel a Prop Club kellékeiből. A pixellációs technika a hagyományos filmezéshez képest elképesztően sok időt és figyelmet igényel – a Million Workshop csapata segített a kézi animációs részek megvalósításában Szurdi András vezetésével. A legnagyobb nehézséget a technikából kifolyólag az jelentette, hogy minden jelenetet csak egyszer tudtunk felvenni. Ez a metódus nem csak időigényes, de hihetetlen türelmet és koncentrációt igényel. „Balázs, most kérlek ülj fel – mindezt 20 fázisból.” Ahhoz, hogy élő szereplő bevonásával egy igazán jó anyag szülessen, minden alkotó részéről komoly szakmai alázat és lelkesedés szükséges.”

Szabó Balázs lelkesedésével és szakmai alázatával nem volt hiba, íme véleménye a végeredményről: „mindig rácsodálkozom arra, amikor a fotók sorozata úgy csap be minket, hogy mozgófilmnek látjuk őket, kiegészítjük a hiányzó részeket, oda képzeljük a nem létezőt, a meg sem történtet. Izgalmas volt kísérletezni, megállni, nem mozdulni. És most furcsa, hogy a sok nap lassú kaméleon mozdulatát néhány percben pergeti le a klip.”


a zenekar tehát november 8-án, szombaton az Akváriumban ünnepli fennállása ötödik születésnapját, Facebook-eseményoldal


és akkor a Hétköznapi című dal látványos videója: 


az Élet elvitelre című album: 


https://www.facebook.com/szabobalazsbandaja

https://recorder.blog.hu/2014/11/05/klippremier_szabo_balazs_bandaja_feat_julie_rens_hetkoznapi
Klippremier! Szabó Balázs Bandája feat. Julie Rens: Hétköznapi
süti beállítások módosítása