Kurt Cobain és a Nirvana rövid, de nagy hatású és jól dokumentált karrierjében lassan minden darabka a helyére kerül, kevés dolog lehet már, amiről nem tudunk. Az egyik ilyen egy most nagyobb nyilvánosságot kapott kazetta, amit a frontember 21 évesen rakott össze, 1988-ban, a kedvenc dalaiból és mindenféle furcsa hangeffektekből. Ha bele akarsz hallgatni Cobain fejébe, valószínűleg ez áll a legközelebb az ott folyó dolgokhoz.
EGY TAVALY ANIMÁLT KURT COBAIN-INTERJÚRÓL IS ÍRTUNK.
1989-ben jelent meg a Nirvana első albuma a Sub Popnál, amin van pár érdekes megoldás, ami az "előzmények" ismeretében jobban érthető. A zenebuzi Cobain ugyanis a Bleach előtti évben, egy négysávos magnó segítségével összerakott egy 33 perces, Montage Of Heck címre keresztelt "mixtape"-et, melyen a Butthole Surferstől, a Jackson 5-tól és a Beatlestől kezdve a lehúzott WC hangjáig minden van. A befutásuk után készített interjúkból jól össze lehet állítani a frontember kedvenc zenekarait, azokat az előadókat, akik nagy hatást gyakoroltak rá, de hogy ő maga hogyan hallotta ezeket, mi fogta meg bennük, azt egészen eddig csak sejthettük. A felvétel egyszerű hallgatnivalóként igen megterhelő a maga gyors vágásaival, rossz minőségű dalrészleteivel, viszont borzasztó érdekes esettanulmány Kurt Cobain ízléséről, ennek figyelembevételével érdemes elindítani. Ha valamihez igazán hasonlítani lehetne, az a Beatles White Albumán helyet kapó 8 perces Revolution 9, mellyel John Lennon egy forradalmat akart hangképek formájára átalakítani.
Íme a 21 éves Kurt Cobain feje belülről, a videó alatt a számlista az összes hallható dallal és effekttel:
a kazettán hallható hangok, nem sorrendben, a Dangerous Mindstól:
The Men In My Little Girl’s Life - Mike Douglas
The Sounds of Silence - Simon & Garfunkel
Being for the Benefit of Mr. Kite! - The Beatles
A Day In The Life - The Beatles
Eruption - Van Halen
Hot Pants - James Brown
Gypsies, Tramps and Thieves - Cher
Go Away Little Girl - Donny Osmond
Rocky Mountain High - John Denver
Everybody Loves Somebody - Dean Martin
The Candy Man - Sammy Davis, Jr.
In A Gadda Da Vida - Iron Butterfly
Wild Thing - William Shatner
Taxman - The Beatles
I Think I Love You - The Partridge Family
Are You a Boy or Are You a Girl? - The Barbarians
Queen Of The Reich - Queensryche
Last Caress/Green Hell - Metallica feldolgozás
Whole Lotta Love - Led Zeppelin
Get Down, Make Love - Queen
ABC - The Jackson 5
I Want Your Sex - George Michael
Run to the Hills - Iron Maiden
Eye Of The Chicken - Butthole Surfers
Dance of the Cobra - Butthole Surfers
The Shah Sleeps in Lee Harvey’s Grave - Butthole Surfers
New Age - The Velvet Underground
Love Buzz - Shocking Blue
Nagyzenekari zene Frank Zappa 200 Motels című filmjéből
Help I’m A Rock / It Can’t Happen Here - Frank Zappa
Call Any Vegetable - Frank Zappa
The Day We Fall In Love - The Monkees
Sweet Leaf - Black Sabbath (intro)
Az Andy Griffith Show fő zenei témája
Mike Love (a The Beach Boysból) a transzcendentális meditációról beszél
Jimi Hendrix a Monterey Pop Fesztiválon beszél
Részletek Paul Stanley-től, a KISS első koncertalbumáról (Alive!)
Daniel Johnston a Sátánról kiabál
Különféle hangeffektek, például WC öblítése
Különböző gyereklemezek részletei (Curious George, Szezám Utca, Frédi és Béni, Star Wars)