Heti programajánló: szeptember 9-15.

2014.09.09. 16:01, subrecorder

austra_4.jpg

Az utóbbi hetek sivársága után végre sok és sok jó zenei programot tudunk ajánlani, többek közt két legendás zenekar koncertjét, jubileumi Recorder magazin-megjelenési eseményt, de még a ritka madárnak számító hiphopból is kapunk egy régi vágású csomagot.

Szeptember 9. Kedd

Debbie Harry és Chris Stein meghatározó zenekara, a Blondie 40 év után jut el Magyarországra, de őket látni soha nincs késő. Slágerparádé egy letűnt, de nem eltűnt korból. 

Blondie

Helyszín: Papp László Sportaréna

Kezdés: 20:00

Belépő: 12.300 / 15.300 / 20.300 Ft

Facebook esemény

A Blondie első lemeze 1976-ban, tehát egy évvel a Sex Pistols Never My The Bollocks-a előtt jelent meg, és bár elég különböző a két zenekar hangzása, akkoriban mindkettőt "punk"-nak, vagyis totális lázadásnak nevezték. A Blondie zenéje az idő múlásával jócskán poposodott, de ez a kollektív kultúrára tett hatásukat egyáltalán nem kicsinyíti. A kezdeti underground sikerek után jöttek az olyan slágerek, mint a Call Me, vagy a Heart Of Glass és a Blondie lassan a rádiókba (és ezzel párhuzamosan Andy Warhol kivételezettjei közé) is beférkőzött. 1997-es újraalakulásukkor gyakorlatilag ott folytatták, ahol 82-ben abbahagyták - rögtön egy listavezető kislemezzel indítottak (Maria). Azóta kisebb-nagyobb szünetekkel folyamatosan koncerteznek, idén pedig duplán aktuális a fellépésük, hiszen alig pár hónapja jött ki a 40. évfordulót ünneplő dupla Blondie 4(0) Ever című válogatásalbumuk. A Rock And Roll Hall Of Fame-be való beiktatás és 40 millió eladott lemez után tehát a világ egyik legfontosabb New York-i zenekara fellép Budapesten, ez egészen biztosan egy olyan esemény, ami nem mostanában fog megismétlődni, ha egyáltalán valaha. 


Szeptember 10. Szerda

Ha valakiről, hát Space Lady-ről elmondható, hogy ő a világ egyetlen élő David Lynch karaktere. A hölgy egész lénye eszméletlen szürreális, mégis mágnesként vonzza a tekintetet és a figyelmet. Megérteni sosem fogjuk, de ettől még élvezhetjük.

The Space LadyMaria ViolenzaAloneSzentcsalád Oral Orchestra

Helyszín: Kontra Klub

Kezdés: 20:30

Belépő: 1000 Ft

Facebook esemény

Bár a világító vikingsisak csak később került a helyére, Susan Dietrich már a 70-es években is utcazenélt. Dietrich és családja egyik napról a másikra élt, miután a férje nem volt hajlandó bevonulni a hadseregbe és Vietnamba menni. Space Lady sisakos karaktere jó 10 évvel később született meg, amikor az énekesnő szintire cserélte a tangóharmonikát és elkezdtek rá felfigyelni az igazi különlegességek kedvelői. Egy hosszabb kihagyás után Dietrich 2012-ben kezdte újra a nihilista dalok írását és előadását, immár klubokban is fellépve. A kultelőadó életében először jön Európába és hozza a legendás Casio-ját is. A Küss Mich most még saját magán is túltett, hiszen az előzmények ismeretében ez akár még az évtized zenei eseménye is lehet! Az Űrasszony mellett egyéb szintinők is jönnek még, úgymint a római Maria Violenza és a belgrádi Nikola Vitkovic. Előttük az egyszemélyes magyar Szentcsalád Oral Orchestra hoz "fogalmam sincs, mi történik"-hangulatba. 


Szeptember 11. Csütörtök

Büszkélkedés következik, a jubileumi, 25. lapszámunk megjelenését az Austra koncertjén ünnepli velünk a város, a kanadai trió most először látogat el hazánkba.

Austra, Rickolus

Helyszín: Dürer Kert

Kezdés: 19:00

Belépő: 3900 / 4900 Ft

Facebook esemény

A Katie Selmanis vezette elektropop-projekt rögtön első albumával nagy hullámokat kavart, a Feel It Break után a zenei sajtó a következő nagy durranásnak nevezte az Austrát, 2011-ben pedig jelölték a kanadai Garmmyre, a Polaris Music Prize-ra, amit mindig az azévi legjobb kanadai lemeznek ítélnek kritikusok és zeneipari mogulok. Ezt végül nem nyerték meg (az Arcade Fire The Suburbs-e mellett nehéz lett volna), de ekkor rengetegen felfigyeltek rájuk, sok új rajongót gyűjtöttek. A tavalyi Olympia-t így már elég nagy várakozás előzte meg, és nem is csalódhatott senki, Selmanisék a már előzőleg megtalált hangzást csiszolták tökéletesre, az Austra nyomasztó atmoszférája ezúttal még jobban maga alá temette a hallgatókat. Az énekesnő hangja még mindig nagyon hasonlít Florence Welch-éhez, de a kanadaiak valahogy kevésbé giccsesen és mégis hangulatosabban képesek ugyanazt a drámai hangot alátámasztani elektronikus alapokkal. Tavaly megjelent Habitat című EP-jükön pedig már az egészen direkt tánczene felé mozdultak el, na nem mintha amúgy nem mozgatnák meg a közönséget. Aki eljön az első budapesti fellépésükre, még egy első élménnyel is gazdagabb lesz: mindenkinél előbb veheti kezébe a 25. Recorder magazint!


Szeptember 12. Péntek

A megújult, megszépült Toldi Klubban Rone, a francia progresszív/okos elektronika egyik legnagyobb tehetsége kezdi az őszi fellépésszezont.

Rone

Helyszín: Toldi Klub

Kezdés: 22:00

Belépő: 1500 Ft (csak a helyszínen)

Facebook esemény

A francia Erwan Castex eredetileg filmes tanulmányokat folytatott, de igazán soha nem a mozgóképet érezte magáénak. Huszonéves korában talált rá a zene és innentől nem tudott másra gondolni. Bár az iskolát elvégezte (sőt, mesterdiplomát szerzett a párizsi filmes egyetemen), szabadidejében már tanulmányai alatt is folyton zenét szerzett. Első lemeze, a Spanish Breakfast 2009-ben jelent meg, de még ő maga is úgy érezte, erről valami hiányzik. Hogy ez mi volt, arra 2011-ben jött rá, amikor Berlinbe költözött. A város hangulata teljesen rátelepedett a producerre, de érdekes módon nem a sokak által a világ legjobbjának tekintett zenei szcénája, hanem a német metropolisz visszafogott, békés hangulata fogta meg igazán. Itt született a Tohu-Bohu, melyet az inspiratív helyszínen alig három hónap leforgása alatt írt meg, mégis sokkal egységesebb és profibb anyag, mint az előző lemez. Rone nem esett a város minimal forgatagának fogságába, megmaradt saját, álmodozós elektronikájánál, melodikus technójánál. A Tohu-Bohu 10 dala ugyanolyan remek otthoni kikapcsolódásnak, mint a hajnali nap első sugarait a tánctérről köszöntő aláfestésnek. A Toldiban előtte és utána a Farbwechseles Route 8, a házigazda NVC-s Subotage, nakedkool, BERGI és Seres aka. Tempo játszik majd.


A Kontrában pedig ezen az estén összegyűlik egy csomó jó magyar zenekar, akiket sokkal kevesebben ismernek, mint kellene. Ezután reméljük, ez megváltozik. 

GulliverEssence Of Marijuana MusicTumodUNA, stb.

Helyszín: Kontra Klub

Kezdés: 22:00

Belépő: 500 Ft

Facebook esemény

A Gulliver Louisiana Kelenföld mocsaraiból érkezik, hogy autentikus sludge metáljával lassan és alaposan zúzzon a földbe, az Essence Of Marijuana Music zajbeteg popjával és olyan számcímekkel, mint Torpedo Pedo vagy Perfect Ending To A Random Nigur hódít. A Tumo az éppen nagyon népszerű árpádföldi Jézus-punk színtér igazi nagyágyúja, a Mt. Kailash pedig reméljük, hogy az utolsó fellépő lesz, mert ők mindenkit a purgatóriumba visznek. A dUNA akár dEUS tribute-zenekar is lehetne, de nem az, hanem egy cuki (persze szigorúan az elbaszott módon) popcsapat. Az elektronikát Alley Catss zajai, DJ NEON MIAMI footworkje és a VIlág Első Számú Trance Művésze képviselik. Kihagyhatatlan. 


Szeptember 13. Szombat

Fergus Miller egyszemélyes projektjében ugyanúgy tisztán kivehető 2014 indierockja, mint a 90-es évek nagy cipőbámuló zenekarainak (mint a (My Bloody Valentine) hangzása, egyfajta „mindenből a legjobbat”-elven működve.

Bored Nothing, Dope Calypso

Helyszín: A38

Kezdés: 20:00

Belépő: 1200 / 1500 Ft

Facebook esemény

Wild Nothing, Cloud Nothings, Nothing; nagyon megy a Semmi az indierock háza táján, ha  mi zenekart csinálnánk, tuti Nothing Nothing lenne a neve (levédve!). A Bored Nothing azonban a többi csapatéval ellentétben tökéletes név, abból a szempontból, hogy pontosan leírja, milyen is Fergus Miller zenéje. A bemutatkozó albumán lévő dalokat félhajléktelenként, a totális nihil állapotában, az esetek 95%-ában nagy adag marihuána befolyása alatt írta - hát olyanok is lettek. Vagyis nagyszerűek! Az elveszettség süt a szerzeményekből, csomagolásuk tökéletesen finom lo-fi power pop, amikben öröm eltévedni. Albumformátumban ugyan kicsit sok a semmitevő unatkozásból, de élőben igazán jó nyár-/kapcsolat-/életsirató estének nézünk elébe. Az est magyar fellépője, a Dope Calypso a Kollaps és a Haunebu zenekarok romjain alakult tavaly, de a srácok eddigi felvételeiből már most egy összeszokott társaság képe rajzolódik ki, a garázspunk meg amúgy is évszámtól függetlenül menő dolog, szóval biztos szép jövő elé néznek. 

 

Ha létezik legendás hardcore punk zenekar, akkor a Negative Approach az. A detroiti gyökerű csapat anno alig három évig volt aktív és csak pár megszállott ismerte őket, de azóta a másfél perces dalok királyai bőven kultikus státuszba léptek, kihagyhatatlanná téve ezt a koncertet.

Negative Approach, Rákosi, Ruidosa Inmudicia, Norms

Helyszín: Gozsdu Manó Klub

Kezdés: 19:00

Belépő: 1500 Ft

Facebook esemény

"Nincs semmi, amit várhatnék / Az élet mindig itt hagy a semmivel" - kiabálta John Brannon 1982-ben, és ezek az érzések azóta is sok fiatalban ott vannak, hiába telt el 30 év. A punk mondanivalója mindig is aktuális lesz, így az olyan nagyok újraalakulása, mint amilyen a Negative Approach is, nem tűnik erőltetettnek és pénzhajhásznak. Csak éppen a barátok garázsai helyett most nagyobb klubokban és pár ezerrel több néző előtt játsszák ugyanolyan lendülettel a dalaikat. Élőben olyan tempót diktálnak, hogy még az amúgy is kompakt, másfél perces számaikból is lefaragnak pár másodpercet, a sodrás, ha egyszer elkap, nem enged. A hardcore punk az összefogásról, az elhagyott generációk összetartásáról szól, így hiába mész akár egyedül erre a koncertre, itt otthonra lelsz. " A teljes boldogságot még elképzelnem is lehetetlen / Kurvára soha semmi nem fog működni az életemben!" - a Gozsdu Manó Klubban, szeptember 13-án egy órára elfelejtheted ezeket a gondolataidat. 


Szeptember 14. Vasárnap

A szupergruppok korát éljük, most egy elég friss formációt láthatunk a PARK-ban, ahol a háromból ketten korábban már elég sokat letettek az asztalra, most azonban új név alatt összedobják amilyük csak van. Xzibitről és a Cypress Hillből B-Real-ről van szó, hozzájuk csatlakozott a viszonylag friss arcnak számító Demrick, megalkotva a Serial Killers triót.

The Serial Killers, Hősök

Helyszín: Budapest Park

Kezdés: 19:00

Belépő: 4999 / 5999 Ft

Facebook esemény

Xzibitnek bizony a Pimp My Ride előtt is volt karrierje, méghozzá zenei, volt idő, mikor a legtehetségesebb feltörekvő nyugati parti szóköpőnek tartották. Aztán a showbizniszben kicsit elveszett, de a klasszikusai (X, Get Your Walk On) már velünk maradnak, ráadásul a Serial Killers koncerteken is elhangzik pár szólószerzeménye, szóval már csak ezekért is érdemes elmenni. No meg lesz Hits From The Bong, vagyis Cypress Hill is, B-Real jóvoltából. A két rapper ugyan elsőre elég furcsa párosításnak tűnik, de meghallva igazi klasszikus west coast hiphopjukat, eszünkbe juthat, hogy hiába a mostani, stíluson belüli forradalom, azért néha jól esik a 90-es évekből itt maradt alapokat is hallgatni. A  trió inkább Európában talált nagyobb közönségre, egyszer már turnéztak is itt, és akkora volt az érdeklődés, hogy a fellépéssorozat után nemes egyszerűséggel azonnal visszajöttek. A két nagy öreg mellett a fiatal Demrickkel kiálló Serial Killers első magyarországi koncertjét adja, elhozva egy kis napfényes, fűszagú Kaliforniát az őszi borongásba forduló, szmogos Budapestre. 

 


További ajánlott zenei események idénre:

 

Október 1. Szerda

Akvárium Klub

Trentemøller

 

Október 6. Hétfő

MÜPA

Laurie Anderson

 

Október 15. Szerda

A38

Swans

 

Október 17. Péntek

A38

Caribou

 

Október 18. Szombat

A38

St. Vincent

 

Október 18. Szombat

Papp László Budapest Sportaréna

Kylie Minogue

 

Október 18. Szombat

A38

Tycho

 

Október 19. Vasárnap

A38

OFF!

 

Október 24. Péntek

MÜPA

Elvis Costello

 

Október 25. Szombat

Dürer Kert

Helmet


Akvárium Klub

The Robert Cray Band

 

Október 27. Hétfő

Papp László Budapest Sportaréna

James Blunt

 

November 23., Vasárnap

Akvárium Klub

Klaxons

 

November 24. Hétfő

Akvárium Klub

George Ezra

 

November 26. Szerda

Budapest Aréna

The Beach Boys

 

November 28. Péntek

A38

 

December 1. Hétfő

A38

Suicide Silence

 

December 3. Szerda

A38

Against Me!

 

December 4., Csütörtök

Akvárium Klub

Kadebostany

 

December 8., Hétfő

Akvárium Klub

GusGus

https://recorder.blog.hu/2014/09/09/heti_programajanlo_szeptember_9-15_meg_nincs_kesz
Heti programajánló: szeptember 9-15.
süti beállítások módosítása