A Hot Chip utoljára tavaly júniusban adott ki új dalt, albumot pedig 2012 júniusában, és miközben a brit zenekar következő lemezéről továbbra sincs hír, a tagok önállóan nagyon is aktívak - most ismét mutatunk egy friss eresztést a szóló termésükből.
Kezdjük a sort a mackós énekessel, Joe Goddarddal, akinek egy hónapja jött ki egy EP-nyi új zenéje a részben általa vitt Greco-Roman labelnél okos és érzelmes house trekkekből, ahogy megszokhattuk tőle. Az anyag teljes egészében streamelhető, a címadó Endless Love klipje itt nézhető:
Időközben Goddard másik formációja, a Raf Rundellel alkotott 2 Bears elkészült a második albumával, amely minden bizonnyal ugyanolyan önfeledt szórakozást nyűjt majd, mint az első. Az október 6-án a Fatboy Slim által alapított Southern Fried-nál megjelenő The Night Is Youngról az első single a jamaicai születésű brit MC-vel, Stylo G-vel készült lüke dub reggae-s Money Man:
A New Build nevű szintipop zenekarban két Hot Chip-tag is játszik, a dobos-programozó Felix Martin és a (sok más hengszer mellett) gitáros Al Doyle. Nekik szintén a második albumuk jelenik meg, és ugyancsak októberben (igaz két héttel később, 20-án) Pour It On címmel, erről a nyitó The Sunlight az első közzétett dal, alább a videója:
A Hot Chip másik fő énekes-dalszerzője (Goddard mellett) a szemüveges Alexis Taylor, neki még júniusban jött ki az, úgy van, második szólólemeze, az Await Barbarians, erről a Without A Crutch (2) című szomorkás dal kapott először klipet:
Végezetül, ugyan új Hot Chip-matériával nem szolgálhatunk, de egy remixet azért kapunk a zenekartól, és nem is akármilyet, a Red Hot + sorozat október 20-án megjelenő legújabb darabjára, a nagy kultiuszal övezett, 1992-ben, AIDS-szel összefüggő betegségben elhunyt Arthur Russell előtt tisztelgő feldolgozáslemezre formálták át - 11 percre nyújtva - a zenei zseni legismertebb számát, a Dinosaur L néven jegyzett Go Bang című mutánsdiszkó klasszikust.