Klippremier! Ricsárdgír: Éndalom

2014.06.29. 14:00, rerecorder

ricsárdgír.jpg

A 2013-as év legvégén megjelent Ricsárdgír bemutatkozó lemez, a szenvedélyesen pimasz Nincsen sárkány (amelyről Dr Máriás írt Profül-kritikát a Recorderre) az utóbbi egy év egyik legjobb magyar albuma, a szentendrei zenekar pedig videóiról (vizuális körítéséről) is híres, ideje volt tehát egy újabb bombát dobni a szemünknek. A dal szövege szinte egy az egyben megjelenik képben is, ami az "én pinám, az én mellem, az én bimbóm" sorokat is tartalmazó versszakok figyelembevételével - figyelemreméltó! 

A vizuális fricskáiról ismert formáció ezúttal is kitett magáért, egy paintball-pályán forgattak szokás szerint ötletes, vicces és elgondolkodtató videót, ami nincs híján csavarnak, slusszpoénnek és kitűnő színészi játéknak sem! Az évente egy-egy új klippel jelentkező formáció a lemez nyitódalához, a Pájer Alma vendégénekével szóló Éndalomhoz ráadásul egy dramatikus codát is hozzátett. Naná, hogy megkérdeztük a zenekart is a videóról.

"Mivel nem szeretjük a tömeget, ezért a Repülőgép és a Szörf klipek után egy olyan dalra akartunk videót készíteni, amit a közönségünk annyira nem kedvel, így talán kevesebben jönnek el a koncertekre. Persze mi szeretjük a dalt, jó nézni Pájer Almát éneklés közben. Popklipet akartunk csinálni egy popszámra, amúgy is hobbipopzenekar vagyunk. A klipet a szentendrei paintballhungary pályáin forgattuk le Izbégen. Fantasztikus hely, kedvesek az emberek és a legzseniálisabb airsoft és paintball pálya amit valaha láttunk. Az operatőr Tóth Levente volt, aki nagy tehetség, mindenben partner volt. Csuda egy fickó, őrült nagy fazon. Hihetetlen egy ürge."

És, hogy mik a Ricsárdgír tervei? Nemcsak, hogy felpörgetik az eddigi elszórt klipmegjelentetési tempójukat, de egy különleges koncertfilm bemutatásához is egyre közelebb jutnak. "Első lemezünkből csak 200 darabot gyártottunk, ami hamar el is fogyott a koncerteken, így visszatérünk a magnókazetták ingyenes terjesztéséhez, csak most ceruzát is adunk hozzá. Nyáron többek között a Rakéta Fesztiválon lépünk fel, és augusztusban jön egy új klipünk Palvin Barbi címmel. Ősszel pedig végre moziba kerül a Nincsen Sárkány című Ricsárdgír-film, amit Bollók Csaba rendezett."

A Ricsárdgír a nyár folyamán a Rakéta mellett (július 26.) fellép még legközelebb július 5-én Szentendrén a MűvészetMalomban, július 31-én a Művészetek Völgyén is, de augusztus folyamán is koncerteznek majd.


a Ricsárdgír legújabb klipje, amely simán az év legjobbjai közé tartozik - Éndalom


ez a tavalyi Szörf című remek videó: 


ez pedig a két évvel ezelőtti Repülőgép klipje: 


http://www.thericsards.com/

https://www.facebook.com/ricsardgir

https://recorder.blog.hu/2014/06/29/klippremier_ricsardgir_endalom
Klippremier! Ricsárdgír: Éndalom
süti beállítások módosítása