Hivatalos a Sziget Fesztivál napi bontása

2014.06.24. 12:59, rerecorder

sziget 2014.png

A Sziget Fesztivál idén is az elszórt bejelentések módszerével élt, és már nyilvános a majdnem teljes, végleges line-up, így itt volt az ideje a napi bontás közzétételének is. A fesztivál szervezői ezt egy mobilappon a múlt héten már megtették, de mostantól a Sziget hivatalos oldalán is csekkolható, hogy ki mikor, melyik színpadon koncertezik. Készülhetnek a programtervek.

Mint az sejthető volt, idén már csak két fő színpadra korlátozódik a fesztivál zenei menetrendjének gerince, amitől a Nagyszínpad melletti A38 Színpad sokkal sűrűbb és koncentráltabb programmal rendelkezik, egyes napokon még kisebb tematikus sor is kibontakozik (szerda: brit indie; csütörtök: tánczene), illetve tisztán látszik, hogy a kései időpontban fellépőkkel a partisátor szerepét is egyértelműen átveszi a hely - egyetlen másik elektronikus tánczenei helyszín maradt, a Colosseum, ahol sokan mások mellett szombat hajnali 2:00-kor Miss Kittin játszik. A két főhelyszín és az említett Colosseum mellett nyilvános már a Világfalu Színpad (ez a Világzenei Nagyszínpad folytatása), a Blues-ír Színpad és a Tribute Színpad műsora - a magyar zenekarok fellépéseiről egyelőre nincs hír.

A sziget eddig bejelentett előadóit tartalmazó Programok menüpont alatt letölthető a Sziget mobil alkalmazás, illetve Bontásban és Programtábla szerint is nézegethető a műsor. Már csak néhány üres sáv található a teljes programrendben, a Nagyszínpadon csütörtökön és szombaton van összesen három szabad hely, az A38-on pedig csütörtöktől szombatig néhány, miközben a már bejelentett Madness és Angel Haze egyelőre nem szerepel a leosztásban (előbbi szombatra hirdeti saját oldalán Sziget-fellépését, utóbbi még nem tette közzé).

a Nagyszínpad műsora: sziget 2014 nagy.jpg

az A38 Színpad műsora: sziget 2014 a38.jpg

https://recorder.blog.hu/2014/06/24/hivatalos_a_sziget_fesztival_napi_bontasa
Hivatalos a Sziget Fesztivál napi bontása
süti beállítások módosítása