Felhőtlen új dal és mix a nyárra a Gelkától

2014.06.23. 14:00, Frontrecorder

gelka_1.jpg

A budapesti Gelka szinte állandó szereplője a világ első számú chillout zenei válogatásának, a Café del Mar sorozatnak, így a most pénteken megjelenő huszadik részről sem hiányoznak. Akárcsak eggyel korábban, ezúttal is egy olyan felvétellel képviseltetik magukat, melyet a brit énekesnővel, Phoenix Pearle-lel készítettek. A Flying Clouds című dal megjelenését a duó egy mixszel ünnepli, amely itt nálunk hallható először.

"Ez már a 13. Café del Mar-megjelenésünk lesz. Phoenix Pearle tavaly tavasszal járt nálunk, akkor vettük fel vele a tavaly már megjelent Being Yout-t is, illetve a Flying Clouds első verzióját is. Ez először egy gyorsabb, mozgalmasabb dalnak indult, a végső változat pedig pár hete készült el. Szeretnénk belőle megjelentetni egy EP-t is valamikor év végén, amire az eredeti, tempósabb verzió is felkerül majd, és mostanában kezdtünk el dumálgatni producerekkel a remixek kapcsán, reméljük összejön pár finom darab" - mondja a dalról Kürti Csaba, a Gelka egyik fele.

Íme, a lágyan simogató Flying Clouds, amely többek közt Moby, az M83, a Goldfrapp, a Boards Of Canada, és Sébastien Tellier egy-egy dalának társaságában lesz hallható az XX-edik Café del Maron:

És ezzel a dallal indul a Gelka vadonatúj nyári mixe is, amely "ezúttal nem lett annyira eklektikus, mint az előzőek, főleg elektronikus zenei csemegék találhatóak benne, persze szokásunkhoz híven ismét megvagdostuk, átalakítottuk kissé a számokat". A számlista után csoboghat is a kellemesen üdítő zenefolyam.

01. Gelka feat Phoenix pearle - Flying Clouds
02. Beacon - Bring You Back
03. Dauwd - Ikopol
04. Alina Baraz & Galimatias - Pretty Thoughts
05. Volor Flex - Wait
06. Affelaye - Want Me
07. anORGANik:ORG feat Judie Jay - Alone
08. Phaeleh - So Far Away
09. FKA x Inc - FKA x Inc (Hanami Bootleg)
10. Hiatus - We Can Be Ghosts Now (feat. Shura)
11. Galimatias & Sorrow - Subside
12. Maya Jane Coles - Something In The Air (Bonobo Remix)
13. Art Of Shades - All Away (Feat. Soukaïna)
14. Ed Sheeran - I See Fire (Kygo Remix)
15. Shura - Touch
14. VVV - Present Tense
15. Gelka feat. Phoenix Pearle - Being You (Phoenix Pearle live session radio edit)

https://recorder.blog.hu/2014/06/23/felhotlen_uj_dal_es_mix_a_nyarra_a_gelkatol
Felhőtlen új dal és mix a nyárra a Gelkától
süti beállítások módosítása