Divat&magyar: sté

2014.05.16. 16:18, Frontrecorder

3.JPG

Ezúttal egy valóban fiatal hazai divatmárka mutatkozik be, hiszen a fotós-grafikus Lőrinczi Gergely mindössze két hónapja indította el saját brandjét. A BMX-es szubkultúrában gyökerező sté clothing a véletleneken alapul: felsőruháinak egyedi mintáit a különféle vegyületek, festékek egymással reagálásának esetlegessége alakítja. A sté gazdáját tervezéskor leginkább a poppunk inspirálja, össze is állított kedvenceiből egy mini playlistet.

Magunkról:

Olyan hordható utcai viseletet próbálok létrehozni, amely igyekszik picit kizökkenteni az embereket a megszokott kerékvágásból. A véletlen és a spontaneitás tényezőit szabályok közé szűkítve, de saját erősségeiket kihasználva készülnek a termékek.

4.JPG

Mióta: Hosszú kísérleti fázis után 2014 márciusában jött létre a sté márka.

Kik: Egyenlőre jómagam intézek mindent a tervezéstől a fotózáson át a menedzsmentig.

Kiknek: Bárkit megszólíthat a sté koncepciója, aki kicsit is betelt a matrózmintákkal és a tömeggyártott pólókkal, vagy aki szeretne picit egyedi lenni a szürke hétköznapokban.

Mottó: A véletlent észrevéve, megélve lehetünk többek a tegnapnál.

Inspirációk: Az apró pillanatokból, az épületek egymásra való hatásából, az árnyékok kapcsolataiból és hasonló hétköznapi szépségekből táplálkozva, egyszer csak beugrik a legváratlanabb időpontban egy új minta vagy technika.

Anyagok: 100% pamut alapanyagot használok.

Színvilág: Rozsda és a fekete harmóniája a fő irány, de szeretnék a nyári szettben használni korallt és citromsárgát is.

2.JPG

Egyedi jegyek: Minden termék önálló egyéniséggel bír, lehetetlen két ugyanolyan pólót készíteni ezekkel a technikákkal, mert vegyületek, festékek, anyagok egymásra reagálásának játékával jön létre a minta.

Stílus / koncepció: Az emberek életét sokszor a véletlenek viszik előbbre, de ahhoz észre kell venni. Olyan termékek gyártása a célom, melyek kommunikációt indíthatnak el két idegen között, ezzel segítve a véletlen munkáját.

Következő kollekció: Célegyenesben vannak az első igazán nyári sté darabok, továbbá a kísérleti fázis végén járok egy új technika kifejlesztésében.

Vízió: Az említett nyári szettet júniusban fogom nyilvánosságra hozni. Legfőbb célom idén elterjeszteni a márka egyediségét és hordhatóságát a magyar fiatalok körében, illetve szeretnék jelen lenni a hazai BMX-versenyeken.

Kedvenc / a márkához passzoló zene: Igen sokrétű az ízlésem, de a poppunk mindig meghatározó szerepet töltött be az életemben. Azok pár, amiket hallgattam a márka kitalálásának fázisában:

Az amerikai Citizen Youth albuma nagyon sokszor lepörgött, az egyik kedven számom róla a The Summer. Igazából Mat Kerekes, az énekes hangja fogott meg nagyon.

A fast-paced poppunkban utazó hazai Have No Clue Same Stories, Different Faces albumán található Kakarot című száma és szövege igen megindító volt.

A brit Neck Deep Rain In July albumáról nehéz kiemelni egyet, de talán az A Part Of Me-t hallgattam a legtöbbször.

Végül, de nem utolsó sorban, abban az időszakban voltam életem legjobb koncertjén. A Dürer Kert kistermében lépett fel az amerikai The Story So Far és a Seahaven, ami után több hétig nem tudtam visszatérni a hétköznapjaimba.



Legnagyobb eredmény: Mivel két hónapja indult a márka, minden like-nak, véleménynek, megrendelésnek nagyon örülök, de talán a legnagyobb eredmény, hogy áprilisban sté támogatott lett Kapitány Balázs profi BMX-es.

Legismertebb viselő:  Szekeres Norbert a Punnany Massifból.

Árak: 3900-tól 8900 forintig

Üzlet vagy showroom:  A showroom és műhely a Heinrich alkotói szinten található.

1.JPG


Fotók: Sunset Design Creative Studio

https://recorder.blog.hu/2014/05/16/divat_magyar_ste
Divat&magyar: sté
süti beállítások módosítása