Elektronikus zene a nagyi komolyzenei kazettáiból

2014.04.07. 19:12, Frontrecorder

inkjetcover.jpg

Eredeti ötlet? Pipa. Csak és kizárólag hangminták felhasználása? Pipa. Aprólékos, szoftveres segítség nélküli kivitelezés? Pipa. A brooklyni Jared Arnold, vagyis Ink Jet szeretett nagymamája tekintélyes komolyzenei kazettagyűjteményéből származó hangokból kreált egy EP-t, melyet most a Budabeats magyar netlabel jelentetett meg ingyenes kiadványként.

TURKÁLÁS A BUDABEATS KIADÓT IGAZGATÓ GANDHARVA LEMEZGYŰJTEMÉNYÉBEN ITT.

A New York-i producer és nagymamája, Celia nagyon közel álltak egymáshoz, és a zene volt az egyik közös pontjuk: sokat beszélgettek róla, illetve eljártak együtt koncertekre. Celia néni egész életében gyűjtötte a komolyzenét kazettán, különösen a romantikus komponisták műveiért rajongott. Amikor 2011-ben meghalt, a tekintélyes kollekció átszállt az unokára, aki nem sokkal később elhatározta, hogy újrahasznosítja azt, azaz a kazettákon hallható zeneművekből vett hangmintákból készít új számokat. Minden egyes hangot a kazettákról mintázott ki, még azokat is, amikből a dobok lettek. Legtöbbször nagyon-nagyon rövid részleteket használt - egy-egy hangot vagy akkordot, dallamot -, ezeket aztán különféle módokon - gyorsítással, torzítással, filterezéssel, visszhangosítással, stb. - manipulálta. A hangokat a szemplerrel vette fel, dolgozta át és keverte ki, szoftver igénybevétele nélkül. Az EP-n hat szerzemény szerepel, egy magnókazettából egy szám született. Szerencsére a The Gandma Tapes-ben nem csak a koncepciója és az elkészítési folyamata hangzik izgalmasan, hanem maga a hiphopos, downtempós, microhouse-os elektronikához sorolható - és értelemszerűen lo-fi - zene is kellően egyedi a maga névértékén, anélkül, hogy az eredetét ismernénk. Bár a felhasznált zeneművekre azért kíváncsiak lennénk! Az EP végighallgatható alább, a Budabeats-től pedig ingyenesen letölthető.


az EP-ről a Hero-Sniffing Camera klipje, amit egy egy alaszkai oceanáriumban vettek fel:

ez pedig az EP-t nyitó A Canal's Timeliness archív táncelőadásokból összevágott videója:

Ink Jet idén elkezdett egy másik érdekes projektet is: minden szerdán közzétesz egy új számot. A Natural Athleticism néven futó széria darabjai itt találhatók.

Címkék: budabeats ink jet
https://recorder.blog.hu/2014/04/07/elektronikus_zene_a_nagyi_komolyzenei_kazettaibol
Elektronikus zene a nagyi komolyzenei kazettáiból
süti beállítások módosítása