Múlt péntek (március 21.) óta már nem elérhető az App Store-ból a Twitter Music, április 18-án pedig végleg megszűnik a közösségi oldal zenemegismerő szolgáltatása, amely pontosan egy évet élt. RIP #Music.
A Twitter Music a tavalyi év egyik leginkább várt zeneipari fejleménye volt, alapvetően a Twitter Facebookkal összemérhető közössége és annak ereje miatt. A Twitter előtt több példa és sok lehetőség állt azt illetően, hogy milyen irányba induljon el a zenei szolgáltatásával. A végső döntés végül egy, a Facebook óvatosságát követő megoldásra esett. A music.twitter.com cím alatt illetve letölthető app-ként futó szolgáltatás tulajdonképpen nem tesz mást, mint megmutatja, mit hallgatunk és ezen keresztül segít az új zenék felfedezésében. Azonban csak a Twitteren belüli aktivitásokat mutatja, így aki igazán élvezni szeretné a Twitter Music adta előnyöket, az nem árt, ha kedvenc előadóit a Twitteren is követi. Mindehhez még földrajzi korlátozás is járul, illetve azok, akik nem rendelkeznek előfizetéssel a partner streamingszolgáltatásoknál, csupán 30 másodperces részleteket érhetnek el a dalokból.
A zenei élményhez tehát túl sok korláton és kattintáson át vezet az út, így a kudarc szinte bele volt kódolva a Twitter Music-ba, amely a kezdeti lendület után bizony villámgyorsan az ismeretlenség homályába zuhant az alkalmazások között. Tavaly év végén arról lehetett hallani, hogy a problémák ellenére sem szűnik meg a szolgáltatás. amelynek rendbe tételére egy elismert szakembert is szerződtettek Bob Moczydlowsky személyében - a jelek szerint hiába.
OLVASD EL, MILYEN VOLT A TWITTER MUSIC INDULÁSA.
Összességében a Twitter Music kudarca egyáltalán nem meglepő, és több tanulsággal szolgál. Az első és legfontosabb, hogy amennyiben egy platformon valami sikeresen működött ( mint a Twitteren anno a Blip.fm) akkor annak a funkcionalitását kár felrúgni. Továbbá - és ez nem csak a Twitterre igaz -, ha a közösségi oldalak ki akarják aknázni erejüket a tartalomiparban is, úgy ahhoz venniük kell a fáradtságot, le kell ülniük a kiadókkal és valóban saját szolgáltatást kell indítaniuk, olyat, amelyben a zene közvetlenül a saját platformon belül érhető el. Nem tudni, a Twitter tanult-e a hibáiból, mindenesetre a Twitter Music megszűnése mellett azt is kitweetelték, hogy tovább keresik a módját a zenei tartalomszolgáltatásnak.
Pléh Dániel