A meglehetősen viccesen hangzó MiIk Music néven indított mobilos zeneszolgáltatást a Samsung. A 200+ csatornás mobilrádiót a Galaxy okostelefont használók ingyen hallgathatják.
A zene mint tartalomtípus az egyik kulcstényező az okostelefonok vásárlásakor, és emiatt a streamingszolgáltatások szerepe felértékelődött a mobilgyártók és a médiacégek számára. Ennek köszönhető, hogy a kisebb, valódi értelemben vett streaming startupok, mint a Spotify, a Deezer, az Rdio és a Songza mellett olyan hatalmas cégek, mint az Apple, a Microsoft, Google vagy éppen a Samsung is igyekszik megvetni a lábát a streamingpiacon.
A Samsung szerepe ebből a szempontból különleges, hiszen a ma már a vezető mobiloperációs rendszernek számító Androiddal futó készülékeket tekintve a dél-koreai cég a vezető gyártó, ennek ellenére az elmúlt években felettébb visszafogottan vett részt az okostelefonokhoz kapcsolódó zenei szolgáltatások piacán folyó harcban. Ugyan 2012 nyara óta Samsung Music Hub néven több országban is elérhető a saját streamingszolgáltatásuk, de azzal érdemben eddig nem tudtak beleszólni a versenybe. A Milk Music ezen a helyzeten változtathat: az egyelőre még csupán a tengerentúlon igénybe vehető, minden Galaxy telefonra és tabletre alapból feltelepített a Google Play áruházból letölthető mobil rádiószolgáltatás ugyanis több fronton támadást indít a többi streamingszolgáltatás ellen.
A Milk Music a Slacker megoldására épül, vagyis a rádió maga a Slacker architketúráját, 13 millió dalos zenei adatbázisát és szakértői rádióállomásait használja, és egy alapvetően a Pandorára vagy az iTunes Radio-ra emlékeztető ingyenes, hirdetésektől mentes mobil rádiószolgáltatás (bár azt hozzá kell gyorsan tennünk, hogy a hirdetésmentesség csak átmeneti). Az ingyenesség természetesen korlátokkal is jár, így a Milk Music-ban nem lesz lehetőség konkrét dalok kiválasztására, offline zenehallgatásra és az esetlegesen megtetsző dalok megvásárlására, illetve lejátszási listák összeállítására sem. A Milk Music azért is különleges a Samsung számára, hiszen ez lesz az első olyan szolgáltatás, melyet készüléktől függetlenül, nem egy készülék piacra dobásához kapcsolódóan indítanak.
A Milk Music nagy erőssége a Samsung által tervezett felhasználói felülete. A legtöbb mobil zenei alkalmazással szemben a felhasználók itt egy, a képernyő közepén elhelyezett, a korai iPodok click-wheel-jére emlékeztető megoldás segítségével választhatnak az előre létrehozott rádiók, kedvenc zenei stílusaik, vagy éppen a dalok népszerűsége alapján.
A Milk Music jelenleg 13 millió dalt kínál kétszáznál több előregyártott rádiócsatornán. Ahogyan azt Daren Tsui a Samsung zenei tartalmakért felelős alelnöke a Billboardnak elmondta, a Milk Music segítségével a cég a jövőben több, közvetlen előadói megállapodást és exkluzív tartalmat érintő együttműködést tervez a kiadókkal.
Mindettől független nem lesz könnyű dolguk. Ugyan a Milk Music már első látásra érdekesebben tűnik, mint a Samsung Music Hub, de az on-demand rádiós piac a tengerentúlon roppant telített. A piacvezető a Pandora, de az egyedi letöltési piac zsugorodásával az Apple is e szegmens felé kacsingat az iTunes Radióval, nem beszélve a folyamatos növekedési kényszer alatt levő streamingszolgáltatókról.
Pléh Dániel