Egy hónapos európai turnéra megy a Run Over Dogs

2014.01.12. 11:45, Frontrecorder

rod_1.jpg

Hosszabb külföldi turné - a legtöbb hazai zenekar számára ez még ma is inkább az álom kategóriába tartozik, főleg ha egy új, feltörekvő csapatról van szó. A 2011. szeptembere óta létező, tavaly az év egyik legjobb magyar klipjét és figyelemreméltó bemutatkozó albumot az asztalra letett Run Over Dogs-nak azonban összejött: februárban és márciusban, 25 nap alatt 5 különböző országban (Anglia, Franciaország, Németország, Svájc, Csehország) 15 koncertet játszanak majd. Czeglédi Szabolcs énekes-gitárost kérdeztük arról, hogyan állt össze ez az komolynak mondható európai kiruccanás.

- Hogyan sikerült leszervezni egy ilyen hosszú turnét?

- A képlet rendkívül egyszerű. Közel két éve zenélünk együtt, és az első kisebb sikerek, pozitív visszajelzések után már megfogant bennünk a kérdés: ha angolul írjuk a számainkat, kellő melóval és motivációval miért ne érhetnénk oda más európai nagyvárosok klubjaiba is? Szakmabeli ismerősöktől gyakran hallottunk olyasmi biztatást, hogy 'Irány London!', vagy Külföldön a helyetek!' Németh Juci és Varga Livius is többször említette, hogy a zenénk nemzetközi minőségű, és kellőképpen eredeti. Mi pedig szép lassan elkezdtük komolyan venni ezeket a gondolatokat. Az R33 stúdióban felvettük az első lemezünket, amit szeptemberben egy videoklip kíséretében publikáltunk. Ehhez kanyarítottunk egy angol biográfiát, csatoltunk még egy koncertfelvételt, és már készen is állt a csomag a kilövésre. Másfél hónapnyi aktív keresgélés a Facebookon, majd a zenekarok és a klubok weboldalainak világában egy szép hosszú listát eredményezett szervezők, klubok elérhetőségeivel. Úgy voltunk vele, ha száz klub közül akár kettő visszaír, már megérte belekezdeni. Természetesen a több száz kiküldött e-mailre csak nagyon kis százalékban érkezett válasz, de aki visszaírt, azzal szinte kivétel nélkül meg tudtunk egyezni. A német és a francia klubok valamiért kicsit nehezebben álltak rá, de az angol, a cseh és a svájci szervezőknek nagyon jó arányban bejött, amit csinálunk. Meggazdagodni a turnéból persze nem fogunk, de a Talentométer tehetségkutatón nyert 2000 kilométernyi benzinből és az itt-ott csurranó devizákból bízunk benne, hogy 'kényelmesen' haza tudunk jönni.

rod2.jpg

- Előzenekaros vagy önálló fellépéseitek lesznek?

- Teljesen változó. A londoni koncerteken 3-4 zenekar is játszik egy este, Csehországban javarészt helyi zenekarok játszanak majd előttünk, de például Berlinben, Párizsban, Luzernben önálló koncertjeink lesznek.

- Párizsban hogyhogy akusztikus koncertet adtok?

- Mindenképp szerettünk volna Párizsban játszani. A Pop In nevű klubbal tudtunk megegyezni, ahol viszont egy ideje 94 decibelben maximalizálták a hangoskodást. Párszor már megjártuk amiatt, hogy nem játszhatunk olyan hangosan, ahogyan azt a zenénk megkívánná, és az pocsék egy érzés. Sem mi, sem a közönség nem élvezné, ezért döntöttünk az akusztikus koncert mellett. Nem áll tőlünk messze ez a stílus, hiszen a zenekar első egy-két hónapjában akusztikus koncerteket adtunk, illetve a 'szabadnapjainkon' tervezünk utcazenélni egy-két nagyvárosban (úgysem fogunk :-) ).

- Londonban kész miniturnét bonyolítotok majd, ezt hogy sikerült elérni, illetve van ennek kiemelt jelentősége, fontossága a számotokra?

- Mindannyian különös vonzalmat érzünk London iránt, hiszen vitathatatlanul a zenei világ egyik legmeghatározóbb központja. Ezért természetesen kiemelt jelentőséggel bír majd a négy londoni buli. A Water Rats esetében egy igen nagy múltú klubról beszélhetünk: 1962-ben itt adta első angol koncertjét Bob Dylan, ugyanitt nyomta 1994-ben az Oasis az első londoni buliját, de pár éve még Katy Perry is játszott ezen a színpadon. A Dublin Castle szintén egy legendás helyszín, hiszen ott alakult a Madness, de a Blur, a Killers, az Arctic Monkeys és a Coldplay is játszott a klubban, mind még kevésbé ismert zenekarként. Ja és állítólag ez volt Amy Winehouse kedvenc londoni klubja. Egyébként mikor elkezdtük szervezni a turnét, akkor eredetileg egy UK tourt szerettünk volna, aztán egy kicsit továbbgondoltuk.

- Ha visszajöttök, mivel folytatjátok: jön új dal és/vagy klip?

- Egy rövid pihi mindenképp kinéz miután hazaérünk, de aztán minél több nyári fesztiválon szeretnénk ott lenni az idén. A lemez megjelenése óta íródtak már új számok, de ha itthon vagyunk, ezerrel nekiugrunk a többinek, hiszen szinte biztos, hogy a turné élményei több új dalt is ihletnek majd, így nyárra már elképzelhető egy új kislemez megjelenése. Viszont még a turné előtt tervezzük leforgatni a második klipet a lemezhez, illetve mindenkinek ajánljuk, hogy lájkolja a zenekar Facebook oldalát, hiszen a turné folyamán 2-3 naponta jelentkező videóblogunk által bárki beleláthat a zenekar élményeibe.

A Run Over Dogs 2014. február-márciusi európai turnéjának menetrendje:

rodtour.jpg

Ez pedig a Noxious Foodies albumról a Dear Elisa cím dal:

Címkék: run over dogs
https://recorder.blog.hu/2014/01/12/egy_honapos_europai_turnera_megy_a_run_over_dogs
Egy hónapos európai turnéra megy a Run Over Dogs
süti beállítások módosítása