Felpörög új albumán a Wild Beasts, itt az új klipdal

2014.01.08. 12:24, Frontrecorder

wildbeasts.jpg

Február 24-én jön ki új albumával a 2012-ben a Szigetre is eljutott brit Wild Beasts. A négytagú artpop zenekar előző albuma, a Smother 2011-ben jelent meg, és a korábbiakhoz képest visszafogott anyag volt, ezzel szemben az új stúdiólemezére a saját bevallása szerint felpörgött a kvartett (persze magához képest), illetve az elektronikának még nagyobb teret engedtek. Ezt az új hangzást tökéletesen példázza a Present Tense című albumot beharangozó Wanderlust, amelyhez drámaian szép klip készült.

wildbeastscover.jpgA zenekar eddig olyanokat nyilatkozott az új lemezéről, hogy az hetykébb, dallamosabb és poposabb lesz, mint a 2011 legjobb albumai között jegyzett Smother. A karakteres falzett hangjával a Wild Beasts egyik fő jellegzetességét adó Hayden Thorpe énekes-dalszerző azt is elárulta, hogy kacérkodtak azzal a gondolattal, hogy sutba vágják a gitárokat és egy csak elektronika-alapú lemezt készítenek. Aztán meggondolták ugyan magukat, de végeredményben az elektronika uralja az új anyagot, amit eddigi producerük, Richard Formby helyett (az előző két albumukat keverő) Alex "Lexxx" Dromgoole és (a David Byrne-nel és Imogen Heappel is dolgozó, Brian Enóval és Jon Hopkins-szal közös albumot jegyző) Leo Abrahams irányításával vették fel Londonban és Bath-ban. A 11 számos Present Tense-t az egyszerre himnikus hangvételű és feszült,Wanderlust vezeti fel, a kérlelhetetlenül monoton dobalap és emelkedett szintidallam ellenpontozására épülő dalhoz pedig a barcelonai NYSU kollektíva forgatott gyönyörűen fényképezett allegorikus videoklipet az élet küzdelméről, a drámai tetőponton hóeséssel.

Címkék: wild beasts
https://recorder.blog.hu/2014/01/08/felporog_uj_albuman_a_wild_beasts_itt_az_uj_klipdal
Felpörög új albumán a Wild Beasts, itt az új klipdal
süti beállítások módosítása