Kéne egy kis jó zene erre a szürke szombat délutánra? Van! A Poliça nagyon nagy második dobása, Ryan Hemsworth remek első eresztése, Omar Souleyman ki tudja hányadik vicces-bulis albuma. És még sok más az albumhallgatóban (nyitóképen a Poliça énekesnője, Channy Leaneagh).
Kezdjük a legjobb, megjelenés előtt álló, de már teljes egészében végighallgatható albummal, a szintis R&B-t játszó minneapolisi Poliça zenekar második lemezével, a Shulamith-szal. A Poliça-t Channy Leaneagh-val Ryan Olson alapította, ugyanaz az ember, aki az egylemezes Gayngs nevű szuper szupergrup fő figurája volt 2010-ben. A Gayngs-ben szerepeltek Bon Iver-tagok, így az alapító Justin Vernon is, a Poliça tavalyi első lemezén (Give You The Ghost) szintén szerepelt Bon Iver-tag (Mike Noyce), akárcsak a mostani másodikon, de itt már maga Vernon az énekhang a Tiff című kislemezes (és brutálklipes) szerzeményben. Ne de. Ez az egész nem is érdekes magához a lemezhez képest, mely a remek debütálásnál is sokkal jobb és amely a Rhye év eleji albuma mellett az év legjobb szintis-R&B-s poplemeze. Itt hallgatható.
Ryan Hemsworth-t nemrégiben mutattuk be Globálradar rovatunkban, a kanadai producer-előadó pedig elérkezett első nagylemezéhez, amely változatos, végig izgalmas lett. A Guilt Trips című lemez R&B/hiphop alapú, jövőbe mutató tánczene, tökéletes hibrid, amit így hirtelen nem is tudjuk, hogy milyen alkalommal ne lehetne bevetni. Itt hallgatható.
Omar Souleyman szíriai zenészt néhány éve kapta fel a hipszter sajtó, a menő fesztiválok (mi is láttuk az OFF-on) és persze, hogy a popzenészek is (Björk és Damon Albarn, például), tradicionális arab zenéjét technóval pörgeti fel, ezúttal Kieran Hebden, azaz Four Tet produceri felügyeletével. Na most a Wenu Wenu című lemez bőven az a tartomány, amiről felesleges többet írni annál, hogy hallani kell! Na, jó még annyit, hogy néha elképesztően vicces, de nem őt nevetjük, hanem vele örülünk. Itt örülhetünk.
A Best Coast hétszámos, 28 perces minialbummal (Fade Away) jelentkezik, melyet Mazzy Star és My Bloody Valentine-dalok inspiráltak, és valóban, talán soha nem volt még nyilvánvalóbb zenéjükben a kilencvenes évek közepi zajos-gitáros-csajos pop hatása. SoundCloudjukon osztják.
Hogy ki volt Patrick Cowley? Ó, fiam. A szintetizátor Jimi Hendrix-e. Ő is karrierje csúcsán (1982-ben) halt meg, ráadásul. A diszkó (és Hi-NRG) egyik kulcsfigurája számos egyéb jellegű zenét is írt, legkorábbi darabjaiból, kozmikus zenéiből, erotikus és pornófilmekhez írt szerzeményeiből jelenik meg egy válogatás School Daze címmel. Itt érdemes végighallgatni.
Azt már tegnapi nagy újcsajos újelektrós összeállításunkban mondtuk, hogy MØ, például Diplóval készült EP-jét ajánlott lefülelni, mondjuk még egyszer. Itt.
Egy másik EP. mégpedig az év elején már albumot is kiadott Ducktails-től. A Wish Hotel című anyag meglepően telten szól, újra éteribb, szintisebb és tökjó is! Hallgasd csak!
A brit kalózrádiók hangja, azaz UK garage, bass music, nyers energiák, kövér ütemek jellemzik a Soul Music című Special Request-kiadványt, ami lényegében Paul Woolford producer munkája. Itt bólogathatsz rá.
Aki pedig a kísérleti elektronika jelen állására kíváncsi, annak James Ferraro idei második kiadványa a befutó. Már a cím is beszédes: NYC, HELL, 3:00 AM. Itt merülhetünk bele.
És végül a finnek. A Paavoharju neve talán nem cseng túl ismerősen, de bármilyen meglepő, előző albuma, a 2008-as - természetesen magyarul vicces című - Laulu laakson kukista egészen kiváló pszichedelikus-exprimentális zene. Na most öt év szünet utáni harmadik sorlemezükkel ismét nehéz hallgatnivalót, de remeket alkottak, a Joko sinä tulet tänne alas tai minä nousen sinne hiphop hatású pszichedélia. Ennyi elég? Itt szól.
