Nyerd meg Eric Clapton Unplugged albumának háromlemezes újrakiadását!

2013.10.17. 15:00, Recorder.hu

EricClaptonUnplugged650.jpg

(X) Eric Clapton már világszerte ismert és elismert előadóművész volt, amikor 1992 januárjában lecserélte legendás Stratocasterét egy akusztikus Martinra, hogy felvegye az Unplugged című albumot. Az élő felvételen egy kis zenekar kíséretében játszotta saját dalainak és legendás blues-klasszikusoknak az átdolgozott változatait. Az album hatalmas kasszasiker lett: 19 millió példányban kelt el világszerte és Claptonnak hat Grammy-díjat is hozott, köztük a legrangosabbakat: az Év Albumáét, az Év Felvételéét és az Év Daláét. A huszadik évforduló alkalmából most megjelent a lemez kibővített és újramasterelt változata 2 CD/DVD formátumban. Az eredeti kiadványhoz képest további hat eddig kiadatlan dal található a 2 CD-n, a DVD-n pedig a koncert felújított verziója mellett eddig ki nem adott, közel egy órányi felvétel is található a próbákról. A háromlemezes box set egy-egy példányával most három olvasónk is gazdagabb lehet a lemez itthoni forgalmazója, a Magneoton jóvoltából.

A 92-es felvételen Clapton újraértelmezte néhány saját szerzeményét, pl. a Laylát és a Tears In Heavent, valamint olyan legendás bluesfelvételeket, mint például a Bo Diddley-féle Before You Accuse Me, Big Bill Broonzytól a Hey Hey, Leadbelly Albertája és Robert Johnson Malted Milkje. Az újrakiadáson ezeken kívül megtalálható a Walkin’ Blues egy másik felfogásban, az 1998-as Circus és My Father’s Eyes korai verziói, valamint “Big Maceo” Merriweather Worried Life Blues című dalának átdolgozása is. A DVD-n az eredeti, 1992. augusztus 25-én az MTV-n leadott koncert feljavított változata mellett a próbafolyamatba is betekinthetnek a rajongók – ez az anyag eddig a nyilvánosság előtt sosem jelent meg.

A háromlemezes újrakiadás egy-egy példányát az a három szerencsés olvasó nyerheti meg, aki


EricClapton200.jpg- megnyomja a Like/Tetszik gombot itt a cikk felett ÉS

- lájkolja a Recorder Facebook-oldalát ÉS

 lájkolja a Magneoton Facebook-oldalát ÉS

- küld egy e-mailt Clapton tárggyal a jatek@recorder.hu címre ÉS

- ebben az e-mailben megírja, hányadik lett a lemez eredeti kiadása az USA 1993-as albumlistáján (ebből a cikkből kiderül) ÉS

- akit kisorsolunk.

A sorsolás október 21-én, hétfőn 12 órakor lesz, a nyerteseket e-mailben értesítjük.

A legendás album kibővített újrakiadása már megvásárolható a Magneoton webshopjában is.

https://recorder.blog.hu/2013/10/17/nyerd_meg_eric_clapton_unplugged_albumanak_haromlemezes_ujrakiadasat
Nyerd meg Eric Clapton Unplugged albumának háromlemezes újrakiadását!
süti beállítások módosítása