Év elején a kiemelkedő tehetségek közé rangsoroltuk a már 2011-ben suhancként feltűnt King Krule-t, akinek augusztus 24-én érkezik debütáló albuma az XL Records-nál és még a várakozásoknál is jobb lett. Megjelenés előtt végighallgatható az egész.
Az Archie Samuel Marshall néven született londoni - még mindig tini - dalszerző-előadó először Zoo Kid néven adott ki egy kislemezt 2010-ben 16 évesen, majd a következő évben King Krule-ra váltva egy cím nélküli EP-t is. Már ezek a többnyire puritán gitáros-énekes kiadványok is komoly tehetséget mutattak (a hasonló megszólalást preferáló Billy Bragg is dicsérte Marshallt), de a világ a Rinse-nél megjelent 2012-es, már ritmusközpontúbb Rock Button/Octopus maxi után, 2013 elején figyelt fel rá igazán, amikor felkerült a BBC Sound Of 2013 listára. Azóta közreműködött az idei Mount Kimbie-lemezen és elkészült bemutatkozó albumával (bár technikailag ez már a második lemez, hiszen 2010-ben magánkiadásban összehozott egy demószerű kiadványt U.F.O.W.A.V.E. címmel).
A 6 Feet Beneath The Moon című debütlemez Marshall 19. születésnapján jelenik meg és a már jelzett Billy Bragg-kapcsolaton túl megidéz egy csomó mindent, miközben végig emlékezetes marad. Ott vannak a lemez dalaiban The Streets életszagú dumái, Jamie T hasonló gitáros-táncos zenei slágeressége, de még a szintén rajongó Morrissey szövegvilága is. A spártai megszólalás miatt szokták a The xx-et is emlegetni vele kapcsolatban, vagy éppen a poszt-dubstepes szálak miatt James Blake-et, de inkább döntse el mindenki maga, hogy mennyire tetszik neki ez a kétségtelenül nem mindennapi zene. King Krule honlapján keresztül streameli a teljes lemezt - mindegyik dalhoz egy random londoni utcai megfigyelőkamera képét társítva -, amely megállás nélkül, körbe-körbe szól (tehát a lenti beágyazott lejátszót elindítva is épp bekapcsolódunk valamelyik számba).
a teljes 6 Feet Beneath The Moon:
az Easy Easy című dal friss klipje:
a 2013 elején kijött Octopus video:
ez pedig a tavaly év végi Rock Bottom: