Joy Division-könyvek

2013.04.27. 11:11, rerecorder

Peter_Hook_bw_Credit_to_Mark_McNulty.jpg

Március 25-én lépett fel az A38-on az egykori Joy Division basszusgitárosa, Peter Hook (aki ugyebár már a New Ordernek sem tagja), a koncerten az első Joy Division-lemez, az Unknown Pleasures anyaga volt fókuszban, de ez az a lemez, amiből kiindulva a zseniális basszusgitáros megírta a zenekar történetét is – saját szemszögéből. A tavaly ősszel megjelent (puhakötésű verzióban pedig a napokban kijövő) Unknown Pleasures: Inside Joy Division című kötetet azonban már megelőzte számos más munka a témáról, szükség volt vajon még egyre?

peter hook.jpgA Joy Division-alapkönyv ugyebár az 1980-ban öngyilkosságot elkövetett énekes, Ian Curtis feleségének, Deborah Curtis-nek a memoárja Touching From A Distance címmel (arról most ne is beszéljünk, hogy Paul Morleytól Jay McInerneyig hány nagynevű író is megközelítette már a legendát), de magáról az 1979-es debütlemezről is született több értékes munka, elég csak a két, nagyjából egyszerre induló – lemezek születését, esszenciáját bemutató – könyvsorozat vonatkozó köteteit említeni. A rövidebb életű Vinyl Frontier nevű sorozatban Jake Kennedy írt korrekt könyvet Joy Division And The Making Of Unknown Pleasures címmel (2006-ban), a máig futó 33 1/3 nevű sorozatban pedig a Pitchfork-kritikus Chris Ott jegyez remek kis kötetet (Unknown Pleasures, 2004). A New Orderből való viharos kiválásával ellenséggé lett Hook egykori társa, az énekes-gitáros Bernard Summer már egy fotóalbumnál közreműködött (Kevin Cummins: Joy Division, 2010), de most végre olvashatjuk az első igazi belsős visszaemlékezést is, úgyhogy az Inside Joy Division szükségessége tulajdonképpen abszolút indokolt. (Arról pedig muszáj megemlékezni, hogy egy magyar nyelvű kiadvány is létezik a zenekarról, Karel Joy Division című 1997-es kötete, különösen azért muszáj megemlékezni róla, mert kiváló zenekari porté.)

Az indokoltságon túl, arra pedig, hogy Hooknak tényleg megérte elkészítenie a könyvet, a nagyon laza hangvételű, inkább baráti eszmecsere benyomását keltő, mintsem szigorú visszaemlékezést produkáló (mégis részletgazdag, új infókkal és függöny mögötti sztorikkal teli) teljes szöveg a bizonyíték. Persze, aki olvasta már Hooky korábbi könyvét (The Hacienda: How Not To Run A Club, 2009), a Hacienda nevű manchesteri, általa – üzleti szempontból nagyon rosszul, hatását nézve viszont tökéletesen – vezetett klubról, az tudja, hogy mennyire emberi, őszinte nézőpontra, súlyos témákban is humoros kiszólássokkal teli kötetre számíthat. Peter Hook emblematikus basszusgitáros, két korszakalkotó zenekarnak volt meghatározó tagja, és ugyan alaptársai nélkül is próbálkozott (Revenge, Monaco, Freebass és Peter Hook & The Light néven is), de ez az út valahogy nem neki lett kikövezve. Most elnosztalgiázgat Joy Division-dalokkal, és szintén múltba révedő életrajzi könyveivel, de ezekből egy dolog biztosan kiderült: az írás is egészen szórakoztató színvonalon megy neki. Lehet megtalálta a jövőjét?

Dömötör Endre

Peter Hook
Unknown Pleasures: Inside Joy Division
(Simon & Schuster, 2013)
336 old.

ITT OLVASHATOD, HOGY MILYEN KÖNYVEKRŐL ÍRTUNK MÉG.

Peter Hook-interjú a könyv megjelenéséről:


Peter Hook a Shadowplay-t játssza:

https://recorder.blog.hu/2013/04/27/joy_division-konyvek
Joy Division-könyvek
süti beállítások módosítása